Vipassana Elvonulás 2011

---

A nagy nyári szervezkedés, táborozás, sürgés forgás után ismét eljött a lecsendesedés ideje: vipassana elvonulás volt Kisnyalkán Julius 13. és 24. között. Az utólsó hetek a szokásosnál is nagyobb bizonytalanságban teltek: Július 6.-ára hívtak össze orvosi konzíliumot Bolognában, hogy meg kell-e Laurinót műteni, így nem volt biztos hogy el tud-e jönni, és ha igen, milyen állapotban. Amikor 13.-án reggel megérkezett a vonata a Keletibe, ehhez képest egy vidáman szökellő, boldog ölelésekkel berobbanó Laurinó szállt le. Újságolta, hogy nagyon jól van, tud járni, és hogy nem ment el a konzíliumra😊 Nagyon örültünk neki, azonnal le is vittük Kisnyalkára, ahol a masszázstáborból ottmaradt kemény mag, azaz Flóra, Hanna, Évi, Csabi már vártak, szépen kitakarított és az elvolnulásra előkészített házban.

A nap folyamán felállítottuk a sátrakat a kinnt alvóknak, előkészítettük a konyhát, alvó részeket és a meditációs körtermet a bennti munkára, és délután elkezdtek szállingózni a résztvevők. Az eddigi években tapasztalt 5-6 résztvevőhöz képest idén csúcsot döntött az elvonulás, 11 résztvevő, és Évi, aki az utólsó pillanatban rájött, hogy nem bírná ki a 10 napot, inkább a konyhai szolgálattal vesz részt az elvonuláson. Mondanom se kell, hogy nagy szerencsénkre, hiszen ilyen jó szívvel, segítőkészséggel készített ételünk nagyon régen nem volt, sportszerű nehezítések ellenére, melyekről majd késöbb írok. Szóval a 12 résztvevő igencsak váratlanul ért, hisz ez nem tömegsport esemény😊 Az első este vacsora után kezdtük el a tréninget. Alapvetően az elv az volt, hogy akinek van más stílusú vipasszana praxisa, mely jól működik, az gyakorolhatja azt, míg azok a résztvevők, akik még nem vettek részt elvonuláson, azok egy komplett tréninget kaptak a vipasszana meditáció elvi hátteréből, az ülő és járó meditáció gyakorlati mibenlétéről (www.immmt.5mp.eu).

Aki már vett részt más féle vipasszanán (pl. többen Goenka stílusú gyakorlók voltak), azok választhattak, hogy melyiket gyakorolják, a harmadik napig, melytől egy stílushoz kellett ragaszkodni. A Laurinó féle elvonulás és a hazánkban legnépszerűbb Goenka stílus (www.dhamma.hu) között az a legnagyobb különbség, hogy míg Goenkánál minden óra programszerűen meg van határozva, addig itt kb. semmi. Az elvonulás napjában 2 sarokpont van. Az első a 4,00-ás keltő gong után közös felajánló ének a páli-theraváda tradícióból a nagyteremben, melyben az 5 precepts (5 felajánlás) elvonulásokra kiterjesztett 8 felajánlását tettük meg. A másik az este 8-kor az esti metta meditáció volt, mely minden nap más elemekkel zajlott: volt úgy, hogy "Amithaba" meditációval, azaz az odaadás kultiválásával folytattuk, volt dhamma talk, azaz buddhista tanítás, volt a Hsing Hsing Ming vers felolvasása (http://thaimasszazsinfo.5mp.eu/web.php?a=thaimasszazsinfo&o=sIZmJc7gmX), és az elvonulás felétől a "Have No Fear" mantrázása a tudatalatti tartalmak fellazítására, felszínrehozására. Ezen a két időponton kívül még kétszer szólalt meg naponta a gong, 8,30 kor a reggeli elkészültét jelző, és 13,30 kor az ebédet jelző gongok. Ezek viszont a nap további részeivel együtt nem kötelező programok, mint egy Goenka elvonuláson: a reggeli pl. f9 tol délig kinnt van az asztalon, ergo ha valaki pl. nagyon elmélyült a gyakorlásban, nem kell azt megszakítania a reggeéliért: tudja, hogy ülhet nyugodtan, és akkor mehet ennei amikor akar. Az ebéd is hasonló módon történik.

Egy másik nagy különbség a Goenka és eme hagyomány között, az az hogy Asokananda, akitől ez a fajta elvonulási tradíció származik, az életében mindent a vipasszana kiterjesztéseként élt meg, így a jóga-chikung praxisát is, melyre van külön idő kijelölve a napirendben, természetesen nem kötelezően. A legtöbb más elvonuláson a napi testmozgás tilos. Asokananda azzal érvelt, hogy ahogyan a tradícionális járó meditáció is megfigyelhető (és elvonulások alatt megfigyelendő) érzékletekből, ingerekből áll, a jóga, ha az tudatos, és folyamatos figyelemmel párosul az érzékszerveken beáramló ingerek felé, ugyanolyan vipasszana gyakorlat mint az ülés. Így napi két időszak van kijelölve a tudatos testmozgásnak (napfelkelte és naplemente), melyet természetesen lehet ülő vagy járó meditációval is tölteni.

Egy másik komoly különbség ami talán a leglátványosabb ez és az egyéb elvonulások között, az az, hogy itt a résztvevők arra vannak bíztatva, hogy a meditációk közötti időszakokat, tehát az átmeneteket (evés, járás, wc-zés, zuhanyzás, aludni menés stb.) is a teljes tudatosság gyakorlásával töltsék. Az evés pl. mindenfalat illatának, minden rágó mozdulatnak, minden nyelésnek a tudatos, semleges megfigyelésével zajlik, lassan, csakúgy, mint az előbb említett foglalatosságok. Így esélye van jobban lelassulnia a gyakorlónak, és mélyebbre mennie az elvonulásba. Goenkánál tapasztalatom szerint inkább megtörik a meditáció a közös étkezések, és a programozott meditációs ülések között, valamint ha így gyakorol az ember, jobban felkészíti magát az "életre", hogy a külvilágban is hasonlóan viselkedjen, fenntartsa a semleges megfigyelést, elengedést.

Technikailag nem sok különbség van a két elvonulás között, ugyanúgy vipasszanát gyakoroltunk. Sokan a Goenka által nápszerűsített "annapana satti"-t azaz a légzésmegfigyelést, majd "sweeping"-et, azaz a testérzetek megfigyelését tartják vipasszanának, de hát a théraváda országokban sok más meditációs tárgy is létezik gyakorlásra: a légzést van aki az orránál, van aki a hasánál figyeli meg, a testérzeteken kívül van aki felcímkézi a beáramló ingereket ("labelling") és van aki figyelemmel kíséri ("noting"), pl: a Mahasi Sayadaw féle iskola, amihez közel áll az amit gyakoroltunk. Itt először némi koncentrációra tesz szert a gyakorló annapana satti-val. Amikor egy "kis belső mosollyal" tudja követni a hasának fel és lefelé mozgását, kiterjeszti a megfigyelését a 6 ingerkapun beáramló érzékletekre (a gondolatok is ingernek számítanak), azokat ugyanúgy semlegesen, azaz ragaszkodás, ill. elutasítás nélkül veszi tudomásul. Ezt gyakoroltuk az ülések alatt, majd némiképp módosítva a járó meditáció, evés, helyváltoztatás, jóga során is, 10 napon át, Nemes Csendben.

Az előző két évhez képest hihetetlen módosulások történtek Laurino-ban, melynek köszönhetően az elvonulás mindenki számára mégmélyebb és mágmaradandóbb élménnyé válhatott. Énekek alatt a már már megszokott mély tenorja idén átváltozott az odaadástól teljes, magas, Asokanandára erőltetés nélkül hasonlító hangnemhez. Talán az Amma közelében eltöltött idő gyümölcseként, vagy amiatt hogy az elvonulás létszáma hasonlított a régi dzsungelelvonulások látogatottságához, nem tudom, de előkerültek olyan elemek (pl. a Have No Fear gyakorlat, amikor mindenki a saját ritmusában és hangnemén ismétli mantraként a "Ne legyen Félelem" szavakat, nyelveken, mely hátborzongató kakofóniaként lövi ki a tudatos elmét, és hozza fel a tudatalatti tartalmakat...) melyek hagyományosan az Asokananda által vezetett elvonulások jellemzői voltak. Miután megtörtük a Nemes Csendet, pl. András megkérdezte hogy rakhatunk-e tüzet. Amikor már égett a máglya, akkor mesélte Laurino hogy a dzsungelben minden elvonulást tűzrakás zárt...

Nekem egyszerre volt mély és megnyugtató a munka. Mély, mert eddig nem ismert tudatalatti tartalmak felé is nyíltak kapuk a meditáció alatt, és mert kb a harmadik naptól mintha "megelőztem" volna a programot... ösztönösen másfél-két órásakra lőttem be az üléseket, és a mindig a következő nap dhamma talkjában hallottam, hogy innen törekedjünk hosszabb meditációkra, stb... Megnyugtató azért volt, mert szintén kb a 3-4 napnál megtörtént egy olyan esemény, mely addig nem volt soha jellemző: meglátogatott az egyik meditációs akadály (egy az 5-ből, akik megnehezíti a meditációt, de felismerve őket és elengedve tuljadonképp az elméyülés kapuőrzőinek tekinthetők), és ahelyett, hogy az elvonulás végéig velem maradt volna, mint az eddigi elvonulásokon, egyszercsak eltünt, hihetetlen kitartást és energiát hagyva maga után... a szóban forgó akadály a "tompaság" volt, mely a reggeli üléskor ugy jelenik meg, hogy elkezded a felajánlásokat 4,20kor, elkezded a meditációt a saját felajánlásoddal, légzésmegfigyeléssel, szürke köd borítja el a tudatot, elkalandozol valamilyen monoton hanggal, majd 6,30 kor arra ébredsz hogy Laurino csenget, a fejed majdnem az öledben, és nyálcsorgatva végigaludtad a 2 órát. Idén a negyedik napra voltam energetikailag olyan állapotban, hogy ugy éreztem, itt az idő, ki vagyok pihenve, lelkesedés, motiváció megvan, megpróbálom testhelyzet vltoztatás nélkül végigülni a reggeli 2 órát. Le is zajlott a dal, megtettem a felajánlásomat, minde élő lényért ülök, tudatosítottam magamban, elkezdtem a légzésemet figyelni... egy kombájn elkezdett dolgozni, verébfiókák kezdtek csipogni a falba vájt fészkekben, az oltár mindkét oldalán, a három éles, de monoton hangot figyelve rájöttem, hogy a derekam már összecsuklott, a fejem lefelé kókad, egyre mélyebben veszem a levegőt... "Te jó ég, ez már megint itt van?" gondoltam, ahogy felismertem a Tompaságot😊 elkezdtem fókuszálni rá, egyre mélyebb levegőkkel megpróbálni egy kis tudatosságjoz jutni, bízva a friss oxigénben, közben megfigyelve a Tompaságot, annak jeleit, ugyanolyan aprólékosan és tárgyilagosan, mint annapana satti-kor a légzésemet. Ekkor eszembe jutott az is, amit Sundoor chikung mester mondott az előadásán, hogy néha rengeteg gyakorlás után eljön egy pont amikor már nem érdekel a technika, és egyszerűen úgy ülsz le, hogy nem vagy hajlandó foglalkozni vele, és az életed legjobb meditációját éled meg... szóval ebben a pillanatban kiegyenesedett a gerincem, és magától ment a megfigyelés fél hétig...innentől, mintha átszakadt volna egy gát, nagyon nyugodtan és kételyek nélkül mentem be egyre hosszabb ideig a gyakorlásba, életem legjobb elvonulásán...

De nem csak nekem volt meghatározó élményem a 11 nap alatt: Andorfer Évit ugyanúgy próbára tette a sors, a saját korlátain belül... először két hatalmas arabs telivér szökött meg a tanyáról, egyenként 20x akkora testsúllyal, mint Évinek! Mesélte, hogy kétségbeesett, minden nt megpróbált, aztán leült imádkozni. 10 percen belül megjelent egy lovász, (a 11 nap alatt kb 5 ember járt a tanya melleti uton, tehát nem volt csúcsforgalom...) és visszavitte alovakat... Zsolt is feladta neki a leckét a kenyérsütéssel kapcs. Lejött az elvonulás vége felé, 2 napra főzni ránk, és hát megsütni a kenyerünket. Elkészítés után lezseren feltette a komód tetejére a dagasztótálat, a helyére. Ami neki természetes és elérhető mozdulat 190 centisen, az a 160 centis Évit igen valószínütlen akadály elé hárította, amikor rájött, hogy fogy a kenyér, és sütni kellene. Merthogy senki sem gondolt arra, hogy Kisnyalkapusztán nincsenek székek, a nagypadot nem tudta odaráncigálni... Szegény Évi bement minden szobába, pl. Flóra nagy megrökönyödésére, széket keresgélve, és semmi...hogyan lesz így kenyér... Senkinek nem tud szólni, segítséget sehonnan nem tud kérni, egyedül van egy csomó emberrel, akikre rá se nézhet, nemhogy kérni tőlük valamit. A végén a kiswc melletti, "Privát, kérlek a másik fürdőszobát használdd" feliratú ajtó elé járult: egy addig soha ki nem nyitott ajtó, mely a tulajdonos keze írásával tiltott.... szóval nagy levegővel benyitott, és ott talált olyan alkalmatosságot, amivel le tudta halászni a dagasztót. Sok ilyesfajta története van még Évinek erről az időszakról...

A legnagyobb küzdőnk, akire a legbüszkébb vagyok, az Csabi volt, aki már az első nap megbetegedett (valószínüleg, amikor Bo-t bevittük a györi korházba, és odaadta a poloját Bonak amikor már szétfagyott a műtét előtti shocktol es stressztol.) Szoval kemény fej, fül és torok problémák, pseudo láz, éjszakai nemalvás, folyamatos köhögés helyette... igy indult neki az elvonulásnak. Olyat küzdött magával, amit embertől még nem láttam: Laurinoval konzultáció, bárányevésre ítéltetett böjt volt a kezdő történet. A köhögés csak fokozódott, a meditációkra nem tudott bejönni, nem akarta a többieket zavarni, kint feküdt egész nap alvás nélkül, betegen a sátorban. Orvoshoz ki, gyogyszerért 2x, Laurinoval konzultáció 2, aki marasztalta még, mert érezte hogy javul a helyzet, de hát ez belülről teljesen más lehetett... 2 x összepakolás, elköszönés, hogy hazamegyek, Laurnoval ugy kommunikált a hivatalos meghallgatások alatt, hogy Móni sms-ben fordította le agolra, amit mondani akart... szóval a végén mégis valami csoda folytán olyan lelki erőt szedett össze, hogy ottmaradt, az utólsó 4 nap egyre inkább tendált befelé a meditációs terembe, becsületesen végigcsinálta. Hihetetlen mit küzdhetett magában CSabink.

A csendbontás utáni nap egy szépséges közös takarítás történt, majd a szabász varrász tábor érkezésekor Hurbén Ati felkapott minket (Laurino, Fló and me), és Pannonhalmán, egy autópálya mellyetti szuperkávézón át pest. Itt pár óránk volt csak, így vettünk Laurinonak egy Bundesvehr hálózsákot, mely kabátként hordható (így az Amma turnékon, ahol sokat kell repülni, nem kell táskával bajlódnia, csak egy kézitáskával tud turnézni, a hálózsákját meg kabátként felviszi a fedélzetre), majd feltettük nagy ölelések közepette a vonatra.

---