Blogs from Pannonhalma, Western Transdanubia, Hungary, Europe

Advertisement

Europe » Hungary » Western Transdanubia » Pannonhalma August 17th 2014

A 2014-es kisnyalkai vipassana elvonulása bizonyára a "legek elvonulása"-ként kerül be a történelembe. A legtöbb elvonuló idén volt, összesen 19-en voltunk a házban. Sokan döntöttek a korábban a helyszinen rendezett masszázstáborból, hogy itt maradnak ülni. Az asszisztensek java része úgyszintén itt maradtak. A legtöbb látszólagos akadály is idén ütötte fel a fejét, melyek szertefoszlottak az elvonulás fényében.... read more

Europe » Hungary » Western Transdanubia » Pannonhalma August 15th 2014

Érdekes utakon kanyarog a sorsunk, mindent megteszünk, hogy irányítsuk, rendezgessük, felkészüljünk a viszontagságaira, azt juszt is az ellenkezőt hozza, mint amire okoskodással számítunk. A tábort illetően, aggódhatunk a végtelenségig azon, hogy hogyan fogja a táborban érezni magát Laurino 87 éves anyukája, hogy hogyan osztjuk be az előadásokat, mi lesz a zöldségekkel, ha elfogynak, rengeteg a résztvevő, kijövünk-e anyagilag, aztán a helyzetben mindig kiderül, hogy valójában más számít. Dolgok elvesztenek a jelentőségükből, főleg az előre kiemelt, túlmisztifikált félelmek. Kiderül, hogy senki se véletlenül van ott, ahol van, és ha már eldönti, hogy eljön valahová, akkor a lehető legjobbat fogja kihozni az ottlétéből... az emberek már csak ilyenek:) Más dolgok pedig elkezdenek ragyogni a pillanat fényében... Bő 40 vendég hozta ki magából a legjavát ebben a táborban, a tanulók ... read more
Bevásárlás után 2
Freaco and Augusta
Freaco

Europe » Hungary » Western Transdanubia » Pannonhalma November 2nd 2013

Floraval evente ketszer Eletmodtabort tartunk a Nemzetkozi Masszazsakademia szervezeseben, tavasszal es osszel. A helyszin kedvenc Kisnyalkank, ahol igy mi vagyunk tavasszal az elso, evadnyito tabor, majd Nov elejen mi csapjuk be az ev mogott az ajtot:) A tabor programja komplex eletmodvaltas: reggeli ayurvedikus tisztitasokkal kezdodik a trening, folytatodik vipasszana es jogatreninggel, napkozben thaimasszazs tanfolyam, este csakra erzekeles, megosztokor, acroyoga, relaxacio, meditacio,kirtan, minden etkezes paleo es vegetarianus...Szoval frankonero. Annak ellenere, hogy megprobaltuk iden osszel Nov 1.-et is belefoglalni a taborba, hogy minnel kevesebb szabadnapot kelljen kivenni, nem gyult ossze eleg jelentkezo a kezdo tanfolyamra. A rendszerunkben a tabort segitokent elvegezhetik ujra a mar vegzett hallgatok, onkoltseggel, karma yogikent. Ezekbol viszont volt szamos jelentkezo, akik ... read more
Ati roptet
Orsi akcioban
mindenki gyogyit

Europe » Hungary » Western Transdanubia » Pannonhalma July 22nd 2013

Gyonyoru kornyezet, laza hangulat, inspiralt tanarok - iden ismet egy honapos maratoni Integralt Masszazs Mozgas Tabort ultunk, mely hozta az eddigi evek szinvonalat. Rosemary biodinamikus cranio tanfolyamain egyszeruen repdesett mint a madar - finom, kedves, energikus jelenletevel mosolyaval folyamatosan inspiralt, gyonyoru enekhangjatol vizhangzottak kinyalka termei. Egy kicsit mint egy kozepkori fouri varban a grofne, ugy maszkalt a hosszu, boltives folyosokon, gregorian es komolyzenei dalokat eloadva...szuper volt latni, hallani. Jomagam egy gyors telthazas tanfolyamot toltam "Thai masszazs Kezek Nelkul" cimmel Rosemary 2 kurzusa kozott, mely nagy megelegedettsegemre igen sok embert vagott foldhoz:) Ezutan sajnos amokfutni kezdtem...latvan, hogy veszesen fogy az ennivalo, azonnal felmentem Ujhelyi Petivel bevasarolni a nagybanira, egy masodik kornyi friss zoldseg es gyumolcsert, majd... read more
mandala
mandala 2
mandala 3

Europe » Hungary » Western Transdanubia » Pannonhalma July 15th 2013

Monday July 15 – Today I took a daytrip to Pannanhalmi Abbey. But first I started with my first inclusive breakfast at a hotel. What fun. The guy was nice and spoke to me in German. Being fluent in food German, we had a good time of it. I chose the omelet, and had bread and butter with jam, juice, tea, and a yogurt with it. Very different than my normal quick breakfast. Getting to the abbey entailed a bus, and luckily there were a few direct buses a day, and I planned to get the one at 10:15. I left early so that I could visit the pharmacy museum beforehand. It was small and free and the only museum open on Monday (and not Sunday). It’s actually part of a working pharmacy, and it was ... read more
Door
Church
Door


A Masszazsakademiaval kozosen szervezett 2. eletmodtaborunk volt eddig a legsikeresebb ilyen hetunk Kisnyalkan: sokan jottek ismetlok, segitok (Ati, Gergo, Ivan, Peti), sokan jottek ugy, hogy egy regebbi resztvevo ajanlotta a tabort (igazabol ez a legobjektivebb visszajelzes szamunkra, leven hogy konkret tapasztalatot kivanunk adni szemleletmod, eletmodvaltast illetoen..., tehat ha valaki a sajat peldajan keresztul masokat is inspiral a kornyezeteben, az azt jelzi, hogy valami tortent a tabor egy hete alatt) es sokan csak azert, mert ki akartak szakadni a dolgos-szorgos hetkoznapjaikbol, esetleg uj kepessegeket tanulni, aktiv pihenessel feltoltodni. Minden esetre szep szammal jottunk ossze a taborra, es mindenki igen nagy odaadassal vetette bele magat a meditacio, joga es thaimasszazs mesterharmasaba. Az ido nagyot segitett...finom napsutes, szelcsend, sot neha napozo ido, aprilisban! A ... read more

Europe » Hungary » Western Transdanubia » Pannonhalma July 12th 2012

Az idei elvonulás kicsit rövidebb volt, mint a megszokott, csupán 8 napunk adódott a hosszúra nyúlt IMMT tábor miatt. Viszont az időt szuperhasznosan töltöttük, Laurinot felkaptuk Bécsben, szokásos kitörő örömmel érkezett, és mire Kisnyalkára érkeztünk, a kedves karma jógiknak köszönhetően minden a helyén volt - tisztaság, letakart tükrök, gong, kaja, előkészített gyönyörű meditációs terem... egy napunk volt akklimatizálni, megérkeztetni kedves tanítónkat (beugrott azonnal Tibor új tűzvédelmi okokból épült lótuszvirágos tavacskájába, és extatikusan jött ki belőle), este pedig elindult a tréning. 11-en voltunk, voltak újak, családtagok, húgok:), a táborból ittmaradtak, visszajárók, újramegpróbálók, és Bo képében egy belga "utazó-meditáló-szakács"-unk, aki a napi főzés mellett órákat töltött a gyakorlással....tehát gourmé szakácsunk volt, aki vipassana módon készítette el az étkeinket...sz... read more
Tibor uj tava

Europe » Hungary » Western Transdanubia » Pannonhalma June 24th 2012

Sok tekintetben rendhagyó, az eddigi IMMT-k tapasztalatait spontán integrálva, de mégis némiképp új szerkezettel, új oktatókkal, és egy gyönyörű eljegyzési ceremóniával spékelve ünnepeltük egymást, magunkat, Kisnyalkát és a terapeuta-létet idén a 4. IMMT táborban. Mi maradt változatlan? - A jó hangulat, az, hogy mindenki önmaga lehet egy együtt izgő-mozgó, tanuló, táncoló, változó, egymást meghallgató, megosztó, pihenő, oktató, zenélő társaságban. - A családok, gyerekek jelenléte. Többen párjukkal, családdal érkeztek, akik egy pár napot pihentek, amíg tanulóként résztvett egy workshopon. - A remek vega kaja, Laci jóvoltából magyaros, ahogy a mamánk főzte, Nóri, Orsi, Jucus, Évi, Zsolt és Bo pedig a kisérleti vega-szittya-hindu-thai fúziós konyhát vitték, konyhafőnökségük periódusai alatt. Itt Peti-CSabi-Zsolt hihetetlen biokenyér költeményeit is meg kell említenem, kieme... read more
Sárgakenyér
főnix chikung
Sundoor elméletben

Europe » Hungary » Western Transdanubia » Pannonhalma August 22nd 2011

A nagy nyári szervezkedés, táborozás, sürgés forgás után ismét eljött a lecsendesedés ideje: vipassana elvonulás volt Kisnyalkán Julius 13. és 24. között. Az utólsó hetek a szokásosnál is nagyobb bizonytalanságban teltek: Július 6.-ára hívtak össze orvosi konzíliumot Bolognában, hogy meg kell-e Laurinót műteni, így nem volt biztos hogy el tud-e jönni, és ha igen, milyen állapotban. Amikor 13.-án reggel megérkezett a vonata a Keletibe, ehhez képest egy vidáman szökellő, boldog ölelésekkel berobbanó Laurinó szállt le. Újságolta, hogy nagyon jól van, tud járni, és hogy nem ment el a konzíliumra:) Nagyon örültünk neki, azonnal le is vittük Kisnyalkára, ahol a masszázstáborból ottmaradt kemény mag, azaz Flóra, Hanna, Évi, Csabi már vártak, szépen kitakarított és az elvolnulásra előkészített házban. A nap folyamán felállítottuk a sátrakat a kinnt alvóknak, előkészítettük a ko... read more
Kisnyalka felé
Kisnyalkai táj
Kisoltár

Europe » Hungary » Western Transdanubia » Pannonhalma July 27th 2011

2011 Június 24. én a több éves monstre GNR-Metallica turnéra hajazó, (azaz soha véget nem érő) programsorozattal, műhelyekkel, kiegészítő progikkal, táncokkal, edzésekkel, előadásokkal dübörögve megindult útjára az eddig leghosszabb, legtöbb látogatót vonzó, legfreestyle-abb, legtöbb kovászos kenyeret sütő, legtöbb ragacsos rízst fogyasztó Integrált Masszázs Mozgás Tábor Kisnyalkapuszta dicső történetében (www.immt.5mp.eu). A szervezőség, az idei 8 workshopra upgrade-elt programnak megfelelően sokkal komolyabban készült a konyhára, így a sok sok zeller, pari, paprika, káposzta, kalampér és murok nem fért be a szokásos kisbuszba: Matiz Gabi személyében végtelen kedves, türelmes és nem utólsó sorban hatalmas utánfutós kisbusszal rendelkező révészünk kalauzolt le bennünket 23.án Kisnyalkára. Itt kipakolás után láttuk hogy sok babér számunkra nem terem: a tervezett takarítás-készülődés... read more
Kutyák vs lovak
Tar Zsolt aka Soak
Túlvilágosodás zenekar




Tot: 0.11s; Tpl: 0.006s; cc: 10; qc: 59; dbt: 0.0583s; 1; m:domysql w:travelblog (10.17.0.13); sld: 1; ; mem: 1.2mb