Working environment

---

It's funny to get to know different cultural backgrounds and to observe how they influence the working environment. Bringing my Hungarian mentality to Ethiopia and work for a Canadian NGO with my German tandempartner, Susi...well, makes things a bit difficult 😊
Right from the first days I was pissed off, because I came here to work, and at IBM I got used to have responsibility, to work hard, and being appreciated for this. So I expected to come here, have an office and a plan for the next 3 months and start to work from the first Monday. And, well, on the first Monday it only turned out, that we are not welcomed at all, no office, no original job, at least Márton, our coordinator found an NGO for us.
The following week -still pissed off, especially after the 8hours ride in a packed bus- we went to Awassa to meet our new colleagues and to get to know more about the project. We had an appointment for 10am Wednesday, but, surprise, nobody was there. After waiting some hours we decided to go hiking at least, as the city itself is beautiful -as every countryside in Ethiopia so far- , surrounded by Lake Awassa and Tabour Hill. Of course we had company, in the person of an Ethiopian Olympic marathon runner who showed the place where the 40 member of the team practice: a steep way up hill where we barely could hike up 😊
After this beautiful day still nobody called us or answered from work, so our rage returned, thus we called the Canadian boss to tell her how disappointed we are and we have to talk. On Thursday fully armed with anger and regret we were ready to fight when Gillian, the boss just started to smile and say, "I'm so happy to see your frustration, already on the first days, that is just great!"...I really was thinking of jumping over the table and slapping her...but I was too shocked. So I kept on listening her explanation. She said in Ethiopia you have to leave your European working mentality behind, and the sooner you accept this cultural difference, the sooner you will feel good here.
And still despite all my efforts, even after 6 weeks it surprises me and makes me smile and wonder when we have a meeting in the office that for 2 hours everybody talks about the parties at weekend, has a nice macchiato and mixed juice, has fun and leaves. And nothing had been mentioned related to work, except for agreeing to have an other meeting later. And I just smile and wonder.

Working with Susi is an other part of the story. The German one. As soon as we have a task to work on she has to know all the details, the deadline so that we can have a scope of work with proper timesheet to than have a precise draft with fancy pictures, clear definitions, tables, colours, numbers, arrows.
In the morning I'm still sipping my coffee when Susi asks, "So, what is the plan for today?", and we discuss on which topic we are working, which is totally weird for me as I usually just jump on something without having an exact idea what I want. So I must admit, I learn a lot from her mentality -even though it drives me crazy sometimes 😊

And I have to mention the Canadian part as well, which is the 4th part in this amazing relationship and is as damaging for my nerves as the news about Silvio Berlusconi 😊
The global and regional director visited us for one week to precise our task which is transforming a written manual to an interactive activity. We presented our ideas how we imagine to teach business through easy, basic but fun games, like a photo of the street and they have to describe what kind of a shop they would open according to the environment, etc, but after hearing them they were a bit, well, quiet. And then they shared their ideas about online presentations with video materials, SMS based education and forums, MMS and Java based advertisement (you take a photo with your mobile and that navigates you to the website of the product) that I didn't even understand as it was so hyper for me, so, I remained quiet afterwards as well. And than shyly discussion started from our side, saying that there might be a little problem, Houston, as there is no reliable internet, especially not through mobile phones, even SMS is expensive, and c'mon neither I have a mobile with camera...Few hours later we finally agreed and set up a meeting for later that week.
But, the thing that is in common in Canadian and Ethiopian working mentality is that things change from one day to the other. After being engaged to the project for days we presented it and they said it's amazing, but sorry guys, nobody kept you updated, the project had already been cancelled. And the following week happens the same, they decided to give us a new issue which fits our competency more, but is totally different... And this freaks me out, but imagine how my German workmate, Susi feels 😊

Anyhow, I learn a lot here. Not only about work, but more about cultural differences, about respect for even those thing I find stupid, being more laid back, as I can not force the whole system to change. I wish I could, because I was and I still am suffering a lot that I can not succeed, I can not approach the thing I wanted, I can not "save the World" as I always wanted, despite I experienced soooo many times that forcing never works. Ádám Burgermeister, the other GLEN participant, working on Cambodia by the Hungarian Voluntary Sending Foundation wrote in his blog (http://nagymaros-siemreap.blogspot.com) that this is the moment when you have to put yourself in cultural brackets, step back and just go with the flow.
I'm curious where I land after 3 months...

Nagyon tanulságos kívülről szemlélni, hogy a különböző kulturális háttér mennyire befolyásolja a munkakörnyezetet. A magam magyar mentalitásával Etiópiában dolgozni egy kanadai szervezetnek a német tandempartneremmel, Susival...hát eléggé érdekes 😊
Az első naptól kezdve iszonyatosan nyomasztott, hogy megérkeztünk és semmi sem úgy sült el, ahogy terveztem. Az IBMnél dolgozva megszoktam, hogy felelősséggel tartozom a munkámért, keményen megdolgozom az elismerésért, és azért, hogy 3 hónapot Etiópiában tölthessek. Úgyhogy ezek után úgy gondoltam, hogy idejövök, lesz egy kis irodánk, lesz konkrét feladatunk amin szorgosan dolgozhatunk, és ezalatt az idő alatt valami termékenyt tudunk teremteni. De sajnos már az első nap kiderült, hogy ebből semmi sem lesz. Legalább Márton, a koordinátorunk talált számunkra egy NGOt (non governmental organization), ahol beszállhatunk egy már futó projektbe, amit persze már első hallásra tőlünk teljesen idegen feladatnak tartottunk. De, hogy adjunk egy esélyt a dolognak a rákövetkező héten Awassába utaztunk, persze egyre jobban kiakadva mindenkire és mindenre -amin a 8 órás szörnyedelem buszút egy cseppet sem segített. Szerdára volt megbeszélve a találkozó a leendő munkatársakkal, amire persze senki nem jött el. 2 óra várakozás után Susival úgy döntöttünk, hogy inkább szétnézünk a városban, minthogy feleslegesen várjunk tovább, így elsétáltunk a csodálatosan szép Awassa tóhoz és a mellette fekvő Tabour Hegyhez. Természetesen nem úsztuk meg a túrát idegenvezető nélkül, egy -mint utóbb kiderült- etióp olimpiai maratonfutó csapódott mellénk és vezetett körbe minket. Megmutatta a helyi csapat futóhelyét, egy, a hegyre vezető meredek csapást, amit mi kifulladva, nehézkesen tettünk meg... 😊
Ezután a gyönyörű nap után sem jelentkezett senki sem a melóból, úgyhogy a dühünk és agressziónk visszatért, felhívtuk hát a kanadai főnököt, Gilliant, hogy felháborodásunknak hangot adjunk és hogy némi magyarázatot kapjunk. Csütörtökre kaptunk tőle időpontot, ahol is mosolyogva ezekkel a szavakkal fogadott: „Úgy örülök, hogy ennyire frusztráltak vagytok, így, már az első napokon, ez egyszerűen nagyszerű!”....hát én nem találtam annak, de szerencsémre annyira le voltam sokkolva, hogy továbbhallgattam, mert nagyon közel voltam ahhoz, hogy átugorjak az asztalon és megüssem. A nyomorunknak azért örült ennyire a főnökasszony, mert ahogyan fogalmazott, minél hamarabb magunk mögött hagyjuk az európai hozzáállásunkat a munkához és minden máshoz, annál hamarabb fogjuk jól érezni magunkat Etiópiában.
És minden igyekezetem és erőfeszítésem ellenére, 6 hét után is elképedek és csak fogom a fejem, hogy egy meeting az irodában 2órás csacsogásba, a hétvégi bulik kibeszélésébe, kávé és gyümölcslé szürcsölésébe torkollik, anélkül, hogy a munkáról bármi szót ejtettünk volna. Leszámítva azt, hogy, na, majd akkor valamikor majd találkozzunk, hogy beszéljünk a munkáról. És én csak elképedek és fogom a fejem.

A Susival való munkakapcsolat a történet harmadik fejezete: A német.
Amint valami feladatot kapunk neki pontosan tudnia kell a munka végeleges célját és minden apró részletét, hogy ahhoz megfelelő piszkozatot készíthessen feladatkör-, és időbeosztással, hogy utána egy precíz vázlatot tudjon csinálni képekkel, definíciókkal, ábrákkal, táblázatokkal, színes betűkkel, nyilakkal. És minden reggel, míg én álmosan bámulok a kávémba ő megkérdezi, hogy mi a terv mára, hogy letisztázzuk, kinek mi a feladata, és melyik témán dolgozik. Ami számomra abszolút idegen, mert én csak elkezdek dolgozni konkrét elképzelés és főleg vázlat nélkül lelkesen és azonnal. Úgyhogy sokat tanulok tőle a precizitásról, habár néha a világból kikerget vele.

A negyedik szereplő ebben a csodálatos kapcsolatban a kanadai, ami annyira rongálja az idegeimet, mint Silvio Berlusconiról szóló hírek.
A nemzetközi és regionális igazgató iderepült, hogy konkretizáljuk és átnézzük az eddigi munkánkat, ami egy már meglévő, írott oktatóanyagnak az interaktívvá formálása. Előadtuk az ötleteinket egy egyszerű, szórakoztató számítógépes tananyagról, ami üzleti készségeket fejleszt, (pl.: egy utcakép, ami alapján dönteniük kell, milyen üzletet nyitnának meg, milyen célcsoportnak, stb.), aminek hallatán...hmm...hát eléggé csöndben maradtak. Következett a „mi arra gondoltunk, hogy...” rész online segédanyaggal, videókkal, SMS alapú oktatással és fórumozással, MMS és Java által szupportált hirdetéssel (mobillal lefotózva egy terméket az applikáció egyből a gyártó honlapjára navigál) amiről még sohasem hallottunk, annyira futurisztikus volt, úgyhogy...hmm...mi is eléggé csöndben maradtunk. Aztán megtörtént az első félénk megjegyzés, hogy Houston, lehet, hogy baj van, miután itt eléggé limitált az internet, főleg nem mobilon keresztül, még az SMS is drága, és különbenis, még az én telefonomon sincs kamera...Aztán persze pár óra után sikerült közös nevezőre jutni, és pár nappal későbbi meetingben megegyezni.
De, az egyetlen dolog ami közös az etióp és kanadai munkamorálban, hogy a dolgok egyik napról a másikra teljesen új fordulatot vesznek. A pár nap alatt elért eredményünk mindenki tetszését elnyerte, de tájékoztattak minket, hogy bocs, elfelejtettek nekünk szólni, hogy már törölték a projektet. És a következő héten ugyanez megint megtörténik arra hivatkozva, hogy egy, a szakértelmünkhöz sokkal jobban passzoló feladatot találtak...És ez teljesen kikészít engem, hátmég a német munkatársamat, szegény Susit 😊

Mindenestre nagyon sokat tanulok itt. Nemcsak a munkáról, hanem a kulturális különbségekről, a számomra teljesen hülyeségnek tartott dolgok tiszteletben tartásáról, a megnyugvásról és beletörődésről, hogy a rendszert megváltoztatni nem tudom. Bár tudnám, hiszen az elejétől fogva ettől szenvedtem és szenvedek még mindig, hogy nem tudom megvalósítani a terveimet, nem tudok egyről a kettőre jutni, nem tudom megváltani a világot, annak ellenére, hogy számtalanszor megtapasztaltam már, hogy az erőlködés és erőltetés sosem működik.
Burgermaister Ádám, a másik GLENi, aki most Kambodzsában van a Magyar Önkéntesküldő Alapítvány révén írta a blogjában (http://nagymaros-siemreap.blogspot.com), hogy ez a „tedd magad kulturális zárójelbe” momentum amikor „kicsit hagyni kell magunkat sodortatni az árral” és hátradőlni.
Hát..nagyon kíváncsi vagyok, hogy hol érek partot 3 hónap múlva...

---

Comments

[Andi]

Ádmnak igaza van... Take it easy, girl! Élvezd a finom kávét, a napsütést és jó kajÁt.. nem utso sorban a jo bulikat és az olcsó tequilÁt és az emberek vendégszeretetét.. meglátod... ez lesz Életed egyik legjobb 3 hónapja!! ;) Igy rájössz hogyan működnek a dolgok.. és a végére még hozzá is szoksz, ha nem vigyázol!! :)

[Ádám]

jahh-jahh
tetszik, ahogy írsz, és igen, most már meggyógyult a blogod, és el tudok olvasni mindent. amit írsz, tényleg frusztráló lehet, de cserébe legalább te is többet megengedhetsz magadnak. Jut idő a csavargásra... :-)

[Panni]

Zsuzsiii! Egyszer én is ismertem egy német csávót, aki 4héten át (Malagán a suliban) minden áldott nap azzal indított és még 10szer mégkérdezte hogy "so what's the plan?", szóval értem h miért megy ez az idegeidre! :) de használd ki a jó magyar nyugibugi érzékedet és lazííííts! szuper a blog, végre nem akadozik! keep up! xxx