Advertisement
Published: April 6th 2006
Edit Blog Post
Ma kb. 9 -től 6 -ig konyhai, takarítói és egyéb tevékenységek során váltottam aprópénzre a főiskolán hallgatott szállodaismeretek, gasztronómia és vendéglátás tárgyakat. (A vendéglátásból egy tétel volt a mindenféle konyhai berendezések, pedig csak meg kell nyomni a fekete gombot rajtuk). Utána lecsiszoltam egy-két asztallapot és el is érkeztünk a hat órához.
Elindultunk kb. 6-an motoros szánnal fél 7 körül. A hegyekbe mentünk, ahol fel volt/van állítva néhány lavo (sátor) . Velünk jött Per (így kezdődik a neve, ami ugyan hosszabb de a többit nem értem), az aranyos furanevű kopasz konyhás néni, a két kamaszlány, akik nagyon nem kedvelnek, de később rájöttem, hogy mást sem, mert két szót nem szóltak amíg ott voltak, meg Zsanett, akinek biztos nem így kell írni a nevét, és ő dolgozik a legrégebb óta itt.
Az idő a szokásos - tyűha nem is mondtam, hogy kedden láttam eeeeeekora sarki fényt, az már tényleg szép volt, nem olyan kis nyeszlett, mint a múlt héten - volt, 60-70 km/h szél akkora hóesés, hogy 20 métert sem látsz meg a késői időpont miatt koromsötét. Ideális körülmények egy motoros szán túrához, pláne, hogy pl. a konyhás néni még nem is vezetett előtte ilyet soha, viszont abban a két hétben,
amióta itt dolgozik már kétszer felborult a kocsijával, legutóbb kedd délután hazafelé.
A lényeg viszont, hogy most már sokkal gyorsabban mentünk, mint egy nappal előtte, a néhol 60 - 70 + elég sok éjszaka, hóviharban egy erdei ösvényen másodszorra azt hiszem. És akkor tegye mindenki a szívére a kezét. Szerintetek simán odaértünk. Mindenki egyszerre: NEM!
Jó fél órája mentünk már, amikor egyszer csak megállt Per a sor elején. Hogy milyen helyeken jártunk azt úgy tudjátok elképzelni, hogy beültök a fagyasztóládába egy kis időre ventilátorral, meg egy zseblámpával. A látótávolság ugyanannyi, a hőmérséklet szintén, a szél egyértelmű. Komolyan; nézel jobbra, dereng valami fehér, nézel balra, nem látsz semmit, mert onnan fúj a szél. Út nincsen, a legközelebbi épület 20 kilométerre, az egyetlen tájékozódási pont az előtted haladó lámpája, de azt is alig észleled, mert a szánok méterekre verik fel maguk mögött a frissen hullott porhavat. Na és ekkor Per előveszi a zsebéből a GPS-t. Aggodalmasan körbefürkészi a semmit, majd közli: „Hm. túlmentünk egy kicsit, de max. 200 métert”. OK semmi pánik, tapasztalt vezető, baj nem lehet. Megfordulunk, elindulunk visszafelé, és egy kis idő után jobbra kanyarodunk a nyomunkban. Megyünk már megint vagy tíz perce, és kezd gyanús lenni, hogy 50 -nel tíz perc alatt többet is meg lehet tenni, mint 200 métert. Újra megállunk, Zsanett előrefut, 5 percig beszélnek valamit, és megint elindulunk. A nyomokból itélve pontosan az előbbi megállóhelyre érkeztünk vissza tíz perc alatt, tehát valahogyan mentünk egy kört a semmiben. Per egyre gyorsabban megy, 80 felett repesztünk, alig bírom tartani a tempót, nem lenne jó leszakadni, mert nálam aztán még GPS-sincsen. És ebben a pillanatban elénkugrik egy megvadult jegesmedve.
Najó szóval odaértünk végül, csak fél óra út után tekeregtünk mégannyit, pedig volt nálunk egy GPS, plussz Per legalább 500* volt már fönt a hegyekben a sátraknál. És tényleg nem voltunk pár száz méternél messzebb egy pillanatig sem, csak a viharban még 20 méterről sem lehetett látni szabad szemmel a kivilágított sátrakat.
Ahogy megérkeztünk gyorsan ittunk egy kis konyakot a nagy ijedségre. Összesen 16-an voltunk fent, csak a szakácsok már előbb felmentek, és volt aki később érkezett. Utánna volt finom vacsora, rénszarvasból, meg sok sütemény. Nem volt rossz az ellátás ahhoz képest, hogy hol voltunk. Beszélgettünk jó sokat, angolul is, de azért inkább norvégul csacsogtak megint.
Hozzávetőlegesen egyig voltunk fent, aztán elmentünk aludni. A nagy többség különben is már elszálingózott, ha jól emlékszem csak hatan maradtunk a végére. Lavoban aludtam, rénszarvasbundán és hálózsákban, középen pedig égett a tűz, amelyet a norvég előállítású fűtőolaj táplált.
Reggel 9 fele értünk vissza (jó korán keltünk) aztán kimentünk az udvarra pezsgőfurdőzni, meg hemperegtünk a hóban. Szerencsére ma egyetlen betervezett vendég sem volt a házban, így kimenőt kaptam.
Advertisement
Tot: 0.056s; Tpl: 0.014s; cc: 7; qc: 23; dbt: 0.0319s; 1; m:domysql w:travelblog (10.17.0.13); sld: 5;
; mem: 1mb