Advertisement
Luis Tavares dékán úrnak még májusban említettem, hogy jövök Portugáliába, amikor egy budapesti konferencia után egymás mellé kerültünk a vacsora asztalnál. Kérte, hogy szóljak ha Lisszabonban vagyunk, szívesen látna vendégül minket. Keddre beszéltünk meg találkozót az állatorvosi egyetemen, Soerio 160km/h-s tempójának köszönhetően a vártnál kicsit hamarabb értünk a fővárosba, így jutott még időnk egy kávé és Pastéis de Belém kombóra. A fahéjjal és porcukorral meghintett leveles tészta pohárkába töltött vanília pudingos édesség receptje 1837 óta szigorúan titkos, nagyikámat azt hiszem ráállítom a kísérletezésre.
A dékán úr nagy öleléssel és szuvenírrel fogadott minket az egyetemen . Az irodája után a könyvtárat mutatta meg nekünk, aminek panorámája biztosan minden ott tanuló figyelmét elvonja: a városon keresztül futó Tejo folyó és az azt átívelő 25 de Abril híd (egy az egyben Golden Gate) látható az óriási üveg ablakból. Természetesen ebédre is a vendégei voltunk, sikerült degeszre enni és inni magunkat a tengeri finomságokkal, édességekkel és két üveg borral. A délutánt az egyetemen töltöttük, a professzor úr végigvezetett minket az előadók, irodák és laborok labirintusában, láttunk macsekot operálás közben (természetesen csak üvegfalon keresztül), kutyákat lábadozás alatt, lovakat, kecskéket, barikat és teheneket az istállókban. Nekem nagyon jó élmény volt a munkám miatt összehasonlítani a lisszabonit
más intézményekkel, Soeironak kívülállóként volt érdekes betekintés, Panni pedig a volt melója miatt tudott keresztkérdéseket feltenni a CT gépekről. 7 körül indulnunk kellett vissza Santarembe, a professzor úr legnagyobb sajnálatára,aki már ráállította a feleségét, hogy az estét náluk töltjük. (Újabb kitérő a portugálok vendégszeretetéről: a dékán úr nemcsak, hogy egész nap pesztrált és vendégül látott minket, de felajánlotta a tengerparti házát pár napra, ha arra vetődnénk, illetve egy fuvart Coimbrába, úgyis irányba esik neki. Hihetetlen.) „Sajnos” már volt egy vacsi meghívásunk, Dilma és Joao Luis meghívták a barátaikat, hogy összeismertethessenek bennünket, így nem tudtuk elfogadni a Tavares dékán úr kedves invitálását. Munka miatt ősszel ismét találkozom vele, azt hiszem jövök neki egy jobb fajta aszúval.
Hazafelé Liszabonon keresztül mentünk, flesselés és fotózgatás a kocsiból, pár napon belül úgyis visszajövünk. Santaremben gyors megálló, felcsíptük aput és Margaridát plusz iktattunk egy kis kultúrát a legöregebb Quinzena nevű tavernában. A helyi talponálló kicsit színvonalasabb, mint a nálunk megszokott, a falakat bikaviadalos ereklyék, festmények, fotók díszítik. Az egyik teremben fiatalok diskuráltak egy kancsó bor felett, a másik apró helyiségben öregek ücsörögtek a félhomályban. Ha már bent voltunk ittunk is egy pohárkával, az itteni tablettásnak minősülő bor is finom, feleses pohárban mérték és a
vendéglátóink húzóra itták. Pannival meglepődtünk rendesen az új szokáson, de jó lányok módjára követtük a helyieket és lehajtottuk az adagunkat.
Otthon nagy sürgés-forgás fogadott, Dilma anyu szokásos hat fogásos vacsit készített. A menü halleves (sopa de peixe), sült malac husi párolt zöldséggel, salátával és rizzsel, csoki és tejszín torta, alkoholba szottyasztott piskóta és rengeteg bor. Aztán előkerült a hozott pálinka is persze, amit konyakként ízlelgettek a vendégek, yakkkk. Joao Luis meglepetéssel készült az estére: kihozta az évek során összegyűjtött hangszereit, dudát, dobokat, triangulumot, csörgőt, cintányért és házi zenekart verbúvált belőlünk, mókás este volt.
A szerdai semmittevés után sokkal, de sokkal keményebb nap elé néztünk 5-én, kocsiba be, ablakot le, könyököt ki,
Balealrale. A tengerpart szokásos kellékei a piknikes táska, Soeiro gyerekei és a napernyő. Egész nap sellőset játszottunk a vízben, értem majdnem bejött Joao Emanuel Michael Buchannon, miután a sokadik sípolása ellenére is önfeledten ugrándoztam a habokban. Csak deszkával lehet ugyanis a deréknál mélyebb vízbe bemenni. A kevésbé fejlett országok óceánpartján ahol idáig megfordultam, viszont ilyenre sosem ügyeltek, úgyhogy én kértem elnézést. El is nézték.
Vacsira rittyentettünk egy gombapaprikás nokedlivel uborkasalival desszertnek somlói galuskával menüt kis családunknak. Nagyon fincsi lett, de a történet teljességéhez hozzá tartozik az
a nem mellékes tény, hogy 6 személyre fél kg gombát vettünk, nokedlit 3db tojásból készítettünk, a somlóit pedig Panni 2dl öt csillagos kubai rummal locsolta tökig. Utóbbi annyira bejött Joao Luis apukának, hogy három napig azt reggelizte, feltételezem nem a tökéletes piskóta miatt. A sztereotípiát, hogy a magyarok mindent vastagon pirospaprikáznak erősítettük, mázli, hogy volt raktáron egy kis kalocsai a magyarországon tett látogatásukból. Pár nappal a famous hungarian dish után Dilma egy tál szeletelt ubit tolt elénk, hogy most akkor legyünk szívesek megmutatni, hogy hogyan is készül az uborkasaláta, mert annyira bejött nekik. Szóval anyukáinknak és nagyikáinknak kézcsók a főzőleckékért, porcióra lehet, picit jobban kellett volna figyelni... 😊
Advertisement
Tot: 0.099s; Tpl: 0.011s; cc: 9; qc: 49; dbt: 0.0499s; 1; m:domysql w:travelblog (10.17.0.13); sld: 1;
; mem: 1.2mb
Anya
non-member comment
Szia Drágaságom! Bárcsak én is köztetek lehetnék, szép magyar leányok, szép magyar Tündérkék! Ha fele annyira jól érzitek magatokat, mint az a soraidból olvasható, igazán kellemesen telik ez a nyaralás! További szép élményeket kívánok és várom az útleírás folytatását! Üdvözlet az ismeretlen, de nagyon kedves portugáloknak. Millió puszi és anyai ölelés!