Advertisement
Published: July 30th 2004
Edit Blog Post
Miután teljesen kimerültünk a Régészeti Múzeumban, úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a környéken lévő híres kolostorokat. Az egyik a Sveti Konstantinban lévő lett vona, mely 9 km-re van Várnától. Bulgáriában nagyon gyakori, hogy a helyijárat akár 20 km-re is kimegy a városból, főleg, amikor egy tengerparti üdülőterületről van szó. Így felszálltunk a 409-es buszra (ebbe az irányba megy még a 109-es, 209-es, 309-es is) és Sveti Konstantint mondogatva megvettük a buszjegyet.
Bulgáriában szinte mindenhol másképp működik a jegyvásárlás. Várnában a kalauz (buszpincérő) odamegy hozzád a buszon és tőle kell a jegyet megvenni. Egyébként félelmetes, hogy mire képesek, olyan tömegben, ahol egy tűt sem lehetne leejteni, ők vadul rohangálnak fel-alá. Igenám, de folgalmunk sem volt, hogy hol kell leszállni, a buszpincérnő pedig annyira elfoglalt volt, hogy felénk sem nézett. Amikor már jó ideje utaztunk, sikerült végre elkapni, de akkor mutogatva elmagyarázta, hogy már 3-mal előbb le kellett volna szállnunk.
Ekkor úgy döntöttünk, hogy inkább a 20 km-re lévő Aladzha kolostort nézzük meg, ami Golden Sands végénél van. (Golden Sands Bulgária második legnagyobb resortja kb. 70 hotellel.) Sajnos megint az volt a problémánk, hogy nem tudtuk, mikor kell leszállni, a megállókban nics semmi sem kiírva, a 409-es busz viszont elmegy
Rajz a kolostorról
Létrán lehetett felmászni a legalsó szintre, itt volt néhány sír, majd fentebb az étkező, konyha, a szerzetesek cellái és legbalrább a templom. Falépcsőkön a káplonába lehett feljutni. egészen a várnai reptérig. Szerencsére hallotuk, amikor egy másik külföldi Golden Sands-ig kért jegyet, így miután leszállt, a következő megállónál leszálltunk mi is.
Az Aladzha Kolostor A kolostor a Golden Sands Nature Parkban található a parttól nem messze -kb. 500 m-re kezdődik az erdő-, melyen több túristaút is átvezet. (Golden Sands több részéből is meg lehet közelíteni a kolostort.) Gyalog kb. egy óra az út hegynek felfele, de ebben az is benne van, hogy az ember eltéved. Amúgy kb. 40 perc alatt fel lehet érni.
A kolostor fantasztikusan néz ki, hiszen egy sziklafalba vájták bele, egészen 40 m magasságig. A felső szintről gyönyörű kilátás nyílik az erdőre és a tengerre.
Sajnos pontosan nem ismert a kolostor története, valószínűleg már Kr.e. az 5. sz.-ban is laktak a barlangban, de a kolostort valószínűleg a 13-14. sz.-ban alakították ki, amikor az ottomán biroldalom virágzott, mert ekkor hagyományos templomokat és kolostorokat nem építhettek a bolgárok. A kolostort egészen a 18. sz.-ig használták, majd legközelebb csak 1928-ban derült rá fény. Sajnos az erózió súlyos károkat okozott a kolostorban, főleg a freskókban, de a hely így is elképesztő.
A kolostortól nem messze található egy kis
múzeum, ahol az itt talált tárgyakat állították ki.
Lépcső a kolostorba
Ma ezeken a lépcsőkön lehet feljutni Ezen kívül fotók és dokumentumok vannak a feltárásról és rajzok, makettek arról, hogy hogyan élhettek itt a szerzetesek, mi mire szolgált a kolostorban és a katakombákban.
A
katakombák 600 m-re találhatók a múzeumtól. Számomra egészen hátborzongató volt a lassan növények emésztette, berogyadozó, háromszintes temetkezési hely. Valószínüleg a 13. sz.-ban hozták létre és főleg a második szinten voltak a sírok. (Persze hova máshova mászott be az Ali, mint a második szintre, nekem meg utána kellett mennem, miközen a hideg futkározott a hátamon.)
A múzeumban és az úttáblákon is van angol kiírás, de lehet a bejáratnál egy tájékoztatófüzetet is venni. A kolostor nyáron keddtől vasárnapig 9-től 6-ig, télen keddtól szombatig 9-től 4-ig van nyitva. Visszafelé a buszmegállónál rengetek taxis lebzsel, akik felajánlják, hogy 8-10 Lv-ért bevisznek a városba. Felesleges velük menni, mert a 409-es 10-15 percenként jár és csak 2 Lv fejenként. Szerencsénk volt különben, mert ahogy felszálltunk a buszra, elkezdett esni az eső, de addig egész nap elkerült. Ezt a túrát is javaslom egy borúsabb napon, tényleg, nagy élmény volt.
Advertisement
Tot: 0.119s; Tpl: 0.011s; cc: 13; qc: 59; dbt: 0.0617s; 1; m:domysql w:travelblog (10.17.0.13); sld: 1;
; mem: 1.2mb