Trekking in the Nepal Himalayas

---

I just got back from my Everest Trek : )))))
At the moment I'm just chillin' in Kathamndu enjoying the commodities of my hotel room ( like hot bath and real toilet bowl) and catching up on sleep....
24 days ago I took a bus to Jiri and started my trek from there. My goal was to reach Kala Pattar, a 5550m peak towering over Everest Base Camp. I could have taken a flight to Lukla, ( making my trek 9 days shorter) but I wanted to immerse myself into nepali culture... besides I thought this is gonna be a good warm up to the big task ahead.
My difficulties started right at the beggining, as one of the villages blocked the road having us guests for over 6 hours...( I can't complain! I wanted to get to know the nepali rural life...) I hired a porter, as the trek itself strenuous enough without carrying all my heavy weather gear. Besides, I didn't want to do such a trek alone, just in case...
The road - I'm not exaggerating- uphill and down hill all the way. It is a bit discouraging when you actually can see where you gonna sleep at the end of the day, but first you have to go down 1000m cross the river and hike up the same amount...
By day 6 I have climbed 3889m ( and down4290) so that I would 400m lower from where I originally started...
(Jiri is at 2000m, Jubing -the place I arrived on the 6th day is 1600 : (
By the end of my trek I have climbed 13378m ( Everest is 8848 top to bottom) and walked a total of 119:15 Hours I have no idea of distances, as my map states the distances in hours....ie Lobuje-Gorak Shep 2 ,1/2 hours : )
The beggining of the trek greeted me with beautiful green terraced hills, rainforrests and friendly Rai and Magar people. On this part of the trek there are only few tourists. I have met the maoists and gave my " donation" ( I really didn't have choice...) to them, got a receipt tho : )
(I bet those kids have no idea of whose profile was on their Logo)
I have met many porters carrying huge loads up to 150K, they get 40 rupees (0.60 USD) per kilo from Jiri to Namche ( that's 8 days work from sunrise to sunset....)
after Namche Oxen and Yaks are the main porters. that explains why the prices shoot up to the summit. ( altho I have to say I do not understand the logic behind 400 rupees for a pot of black tea, same as a yak steak....)
Day after day I wake up and walk for 5-8 hours Up and down up and down...We stopped in Namche Bazaar, the Sherpa capital ( just for the record Sherpa is an ethnic group and not a job description)
So we stopped to get acclimatized ( and rid of the so called Khumbu Cough)
Every 1000m we have to stop and have a day just to aid acclimatization
The Oxygen at 3500m 60%, 4500m 55% , 5500m 50% of what we breath at sea level ( 21% is the amount at sea level) so respectively is 13%, 12 % and 10.5 %. At the summit of Mt Everest is only 33% of the normal level meaning the air contains 7% of Oxygen.. To support conciousness you need approx 6% that is without any phisycal work.
I already told you about the AMS or altitude sickness, so I wont bore you with that, just want to mention that the same week I've been in Everest 2 guys died because of it...Unfortunately even today with all the information people does not take it seriously. the German guy was 35 years old, died at Gorak Shep at 5200m and the japanese guy was 33years old he died at 3800m in Pheriche....
This time, I did everything by the book ( ok... almost everything...)
I didn't eat meat for instance. (not for the obvious reasons of the animals are my friends) I like animals tho... medium - well done
No. The reason was that the buddhists who inhabitate the hills -because of their religion - do not kill animals. .They do eat it, but not kill it. so the dirty job is left for the hindus ( altho I have no idea who kills the bulls as they are just as holy as the cows.....
The mountain being sacred, the butchering of the animals are forbidden even by non buddhists The butcher kills the animal down in the valley and the meat starts its sweaty way up the hill (4-8 days)on the dirty roads in a porters basquet... I have seen many of those basquets left outside the road while the porters were having a tea ( very high standard of Hygiene)... that is the reason why
I did not eat any meat for the last 24 days... I also have seen many people having to turn back before reaching their goal because of food poisoning after you are at altitude a bout of diarrhoea will weaken you to the point that you have to go down....: (((
After Namche the altitude starts to tell. I got slower, and had to stop very often to catch my breath even tho we are only ascending 400-500meters/ day and only walking 4 - 5 hours. I feel tired and old : ((( Usually when I go for a walk or do some sort of excercise afterwards I feel great. This time I only felt tired. after the Lukla Airstrip gazillion of fresh tourists swarming to the trekking route. in some of the bridges there is a real Goretex traffic jam... It is shocking the number of tourists and surprisingly the average age is 50-60 There is many 70 ( and over)years old people too. They are sometimes faster than me : ((((
It does not help to raise my selfesteem. I feel old and tired as I stop often to catch my breath...
In Dingboche we stop for another acclimatization day, this time we hike up to Chukung Valley ( yes, up and yes, valley) sort of to push our bodies to acclimatize faster.
Because of the lack of Oxygen the blod gets thicker ( the body starts to produce extra red blod cells in order to get more Oxygen to the cells) also the PH changes and the kidneys, trying to keep up are kicking in. as a consequence you go to toilet more than usual. Usually that means waking up at 2AM getting out of your sleeping bag (brrrrr) and go out to the squatting toilet at -20 degrees....Brrrrrrr
Naturally after it is pretty difficult to sleep back, which I really didn't mind because I was having nightmares due to the lack of Oxygen anyways....

I wont bore you with all the details. It was the most difficult thing I ever done in my life...

On the way from Lobuje to Gorak Shep I suffered the most, as the road goes trough the morraine ( debris) of the Khumbu Glacier Up and down on loose light weight stones.... It was very hard on me. (the reason was probably the lack of sleep, when I don't sleep well, I can be as hysteric as a 2 year old...)
after getting trough the Glacier morraine we finally got to Gorak Shep, the last village in Everest. from here 500 m up to Kala Pattar or 2 hours walk to Everest Base Camp. I have been in the Base Camp in Tibet, and from the Nepali Base Camp you can not see Everest, so I chose to climb up to Kala Pattar for a sunset shooting.
We started our ascent with my porter on a steep hill side. I chose a small path leading up to the summit straight, but Bahadure told me that that is "no good road" ( he always tells me "no good road" when the road is difficult ie big stones or slippery) He was on a bigger road winding up and down. I motioned that my road is ok and he can go on the other one, I will go straight up... we were going paralell for a long time he on his road, me on mine, and just before reaching the summit he came across the stones separating us to join me in my path. I show him triumphantly See?? Good road! We got to the top. I can't really tell you the feeling. On top finally! that's what I have been looking forward to since Jiri... I have been dreaming with this moment.... the tip of Everest stares at me from behind Nuptse, and the sun still high up.
I ask Bahadure why he is not happy? we made it !!!! he tells me that Kala Pattar 5 more minutes. and points a finger toward Pumo Ri. I tell him that if we go 5 more minutes toward the indicated direction we will end up in Tibet...
he tells me to follow him. I do as I'm told. we climb trough some rocks for 10 minutes on the ridge and Bahadure points forward... there she is Kala Pattar... to reach I just have to climb down 150meters and climb up 200... I did climb the wrong summit....
Bahadure did not want to hear any wining, and takes the lead and my back pack. ( my camera is in there, so I have to follow...) we reach the summit this time the real one) right on time for the sunset : )))))
It is magical as the last rays of the sun paint the top in orange/pink, and as the last ray dissappears over the top the sky turns deep purple....
my flashlight froze in Dingboche, so we climb down with the moonlight . It is amazingly beautiful as the light reflects on the snow and the mountains are almost look alive. you can appreciate the sharp contrast with the dark sky...
Magical! This was by far one of the most amazing sights I ever seen. For this only was worth all the suffering and sleepless nights...

Of course after Gorak Shep and Kala Pattar someone normal would say we made it, lets go home. Well, not me!!!
I decided to go across Cho La Pass
a difficult High Pass at 5370 meter. My reasons were : I wanted to cross a glacier at high altitude, I wanted to see Gokyo Valley, apparently the most beautiful part of the Himalayas and I didn't wanted to go back on the same route as we came. Bahadure told me that it was steep up for 3 hours and steep down for 2. elevation on my map was 700meters, so I knew that it was doable even for me...So off we wet to conquer Cho La Pass...
just the night before I find out that Bahadure has not done Cho La Pass, so I have asked the people who has been there how was it. Everybody told me that it wasn't that difficult. ( everybody has included 3 old ladies between 60-70 years old)
Altho my Lonely Planet wrote to take the route seriously and take along crampons and Ice axe, off we went.( Later I find out the the 3 old ladies grew up on Mt Blanc and just climbed Kilimanjaro....)

We did not needed the crampons, nor the Ice Axe, but it wasn't easy to climb up. the first 400m was just rutine going up. I did it without even thinking about it. the last 300 was a bit tricky, as we had to climb trough stones... we flexed our muscles and up we went. just like in the movies some of the loose stones (all the stones were loose) would roll down from under our feet and disappear in the abyss.After I almost lost my balance due to on of those rocks, I started to think about my ephytaph... It would go like this: "She hated the cold, the altitude, the falling rocks, but she would have done anything for a great shot or a good story..." I was satisfied with that, so up we went and soon reached the top. : ))))It was a great feeling ! : )))))
I was feeling superb while walking on a white snow on the top of the pass.at 5370 meters altitude. the bad news came on the other side... we had to go down on the loose debris of the glacier, and we have to hurry, as in the afternoon the ice starts to melt and the rocks are getting released from its grip... you can imagine all I needed now was an avalanche of rocks in my back....we started the descent every 2 step I would slip on the rocks and end on my butt. I'm not gona lie. I was swearing... and hating everyone who ever mentioned Cho La Pass ( that includes the 3 old ladies....) I recomposed my ephytaph putting loose glacier morraine on the first place of the "hate list"...
We got down in 3 hours, just to find out that we have to climb a 4700m hill in order to get to Tragnak, the next village where we would sleep.. I wasn't very happy about that, but hey, we gotta do what we gotta do. After arriving to the top of the hill we saw another even higher hill about 5000 meters : ((((
I was really cranky by the time we reached the 2nd hilltop and seen the river with its frozen icy rocks as our way down to the village... I was knackered by the time we reached the village, but have done the Pass : )))))

I must say that I am very proud of myself because I have done all this climbing without breaking a single bone : )))))

The next day we have reached the Gokyo Valley and when I saw the first lake with its turqoise water in front of Cho Oyu I had to admit that the view was worth every drop of sweat on Cho La Pass... in the afternoon we have walked to the next lake , took some gret pics and as the weather was changing we didn't bother to hike Gokyo Ri, yet another peak at 5300m...

The way back was uneventful. moral was high as I pictured myself in a hot bath, ( goal I was getting closer and closer by the minute : ))))

It was great to get back to civilization.The dusty, noisy, smelly Kathmandu was all I ever dreamed of... Electricity, bedsheets, toilet seat, internet : )))))


Trekking Nepál-Himalája

Most jöttem vissza az Everestről, s egyelőre csak pihizek és élvezem a Kathmandu béli hotelem kényelmet. Nem is tudom, hol kezdjek neki, hogy elmeséljem az elmúlt 24 nap élményeit.
Talán az elején.
Elindultam Jiribe busszal hogy nekivágjak életem legnehezebb megpróbáltatásának. A cél az Everest Alaptábor feletti 5550m es csúcs Kala Pattar meghódítása. Persze repülhettem volna Luklába, mint sok más turista, megspórolva evvel 9 nap mászást, de úgy gondoltam jó bemelegítés lesz ez, s mire felérek, a magaslatokba addigra megedződöm : )
Már a buszút sem volt sima, mivel az egyik faluban a lakosok eltorlaszolták az utat és álltunk 6 órát, de nem panaszkodom, hisz én akartam látni hogyan élnek a helyiek, s megismerni a kultúrát.... Felfogadtam egy hordárt, hogy cipelje a nagyobbik málhám, és hogy mégse csatangoljak egyedül ismeretlen terepen kilométerekre a civilizációtól ( mert hát ugye soha nem lehet tudni..)
És nekivágtam. Az út, -nem túlzok-- hegyre fel völgybe le, majd megint fel és le....a 6. napra - a térképem szerint megtettem 3889m-t felfelé (és 4290et lefelé) csakhogy
400 m-el távolabb legyek magasságban a céltól....
Jiri 2000m magasan van, a 6. nap elért Jubing pedig 1600m : (
Elvileg "csak " 3550m -nyi magasságot kellett áthidalnom, no de a nepáliak úgy tartják a legrövidebb út az egyenes, így hegyen völgyön, árkon, bokron szól a nóta... az út végére 13378m-t másztam felfelé, 119:15 óra alatt....
Az út elején esőerdők, teraszosan megművelt hegyoldalak váltják egymást.
Érdekes hogy látod, hogy hol fogsz megszállni este, csak előtte le kell menni 700-1000 métert a folyó által kialakított völgybe, át a himbálózó függőhídon, majd fel ugyanennyit a következő hegyre. Utamon rengeteg brutálisan megpakolt hordárral találkoztam. Ők Jiribol Namche-be viszik az árut. 40 rúpiát kapnak kilónként, a 8 napos útra ( kb. 120 Ft) sokszor 100-150 kilo van a hátukon cipelt puttonyban.... Namche felett ökrök illetve yakok szállítják a cuccot, de találhatóak elvétve hordárok is, bár nem igazan jellemző.
Megyek töretlenül hegyre fel völgybe le. Hogy ne legyen mégse monoton az út gyorsan meg is betegszem, csakhogy legyen valami nyomos oka annak, hogy Namcheben eltöltsek pár nap pihit és igazoljam a literszámra elfogyasztott forró csokit : ). No es persze akklimatizálódni is kell ugye, mivel Namche, a sherpa főváros 3440 m magasan van, s az
Könyv is azt írja, 1000m ként legálabb 1 napot kell pihenni, hogy evvel is elősegítsük a szervezet akklimatizálódását.
3500 m-en 60%, 4500m en 55% 5500m en 50% az Oxigén hányada a tengerszint feletti értéknek. Lefordítva az átlagos 21% helyett 13%, 12% és 10.5 %. 8848 méter magasan a csúcson ez az érték csak 7%. ahhoz hogy tudatunknál maradjunk 6% szükséges, de ez természetesen mindenféle fizikai munka nélkül értendő. Az AMS-rol már írtam előző levelemben, nem ismételném magam, csak annyit teszek hozzá hogy azon a héten, amikor én fenn voltam a hegyekben 2 áldozatot szedett. Egy 35 éves német srác Gorak Shepben ( 5200m) lelte végét, és egy 33 éves japán Phericheben 3800méter magasságban.
NEM VICC!!!!
Én ez egyszer mindent a könyv szerint csináltam ( na, jó... majdnem mindent)
Húst példának okáért mellőztem. No, nem a tipikus "az állatok a barátaim" felkiáltással nem ettem húst. Neeem! Tudomásomra jutott, hogy a buddhisták agyi vállasuknál fogva nem ölnek állatokat ( enni megeszik a húst) tehát a völgyben élő hinduk ölik az állatokat, majd a husi bekerül a hordárok nem túl higiénikus puttonyába és utazik napokon keresztül a poros úton... nem egy, ilyen levetett porba rakott puttonyt láttam, amíg a hordárok teáztak az átszeli
Kunyhókban...
Namche után az Oxigén hiány elkezdi érzékeltetni magát. A tempó lelassul, és bár fele annyit megyünk naponta, mint ezelőtt és nem is emelkedünk naponta többet, mint az előirt 400 m ( no, jó néha 500) sokkal fáradtabbnak érzem magam.
Míg Jiri-tol Phakding-ig szinte csak én és a hordárok voltunk az úton, Phakdingnal sokkoló mennyiségű turista özönlik az útra. Egy egy hídnál néha akár fél órát is kell várni, míg a felszereléssel megpakolt ökrök átvonulnak előttünk a japán 40 tagú turistacsoportokról már nem is beszélve.... Meglep, hogy az átlagéletkor 50 körül van. Rengeteg a 60-70 éves, fiatalok alig vannak. No, ezek a nagymamák és nagypapák nálam fürgébbek, s ez nem lendít sem az önbizalmamon, sem az iramomon.... Öregnek érzem magam, s lihegek....
Dingbocheben ismét pihenünk egy napot, s felmászunk a Chukung völgybe az akklimatizálódás elősegítése érdekében.. (Igen fel és igen völgybe!)
A magaslati oxigén hiány következtében a vér besűrűsödik (a szervezet vörösvérsejtek termelésével próbálja egyensúlyozni a hiányzó oxigént ) és beindul a fokozott veseműködés is . Ez általában avval jár, hogy hajnal 2kor az ember lánya arra ébred, hogy ki kell menni. Igen am de itt a ki kell menni literálisan van értelmezve.. Ki a
nagy nehezen felmelegített hálózsákból a -20 fokba a kerti WCre....és ez most megint nem túlzás. Igaz a szobában sincs sokkal melegebb, ott -10 -15 fok van, de nem fúj a szél : )
No, nem lihegem túl... felejthetetlen élmény volt és hihetetlen erőfeszítés a részemről. A képek magukért beszélnek...A felfelé vezető úton Lobuche-tol Gorak Shep -ig volt a legnehezebb számomra az út. Itt az emelkedő a Khumbu gleccser dimbes dombos hordalékon vezet át. Az utolsó előtti hordalék domb megmászása közben megfogadtam, ha még egy domb lesz; én visszafordulok. ( ehhez az is hozzájárult, hogy 4000m felett nem igazán tudtam magam kialudni, mivel marha nehéz visszaaludni egy-egy ilyen hajnali fagyos WC-zés után, Ráadásul az agy is dolgozik, s az oxigénhiányt rémálmokkal egyensúlyozza.....Én, pedig ha nem alszom, ki magam ugyanolyan hisztis tudok lenni, mint a kisgyerekek)
Hála az égnek nem volt több emelkedő. Megérkeztünk Gorak Shep-be, Innen már csak 500 méternyi mászás választott el a céltól. Ebéd után mondtam is Bahadure-nak a sherpa hordáromnak. ( A köztudattal ellentetében a sherpa nem egy foglalkozás, hanem egy népcsoport) hogy felmászunk, ha törik, ha szakad , s a naplementét onnan fentről szeretném megörökíteni.
Az Everest Alaptáborba nem mentünk el, mivel elegem volt aznapra
a gleccsertörmeléken való mászkálásból, különben is Tibetben voltam az alaptáborban, itt Nepálban csak néhány WC és a Thai csoport által hátrahagyott konzervdobozok tálalhatóak a Tábor helyén. Ráadásul az alaptáborból nem lehet látni az Everestet : (
Elindultunk felfele a meredek hegyoldalban. Én elindultam egy kis csapáson, mely egyenesen a csúcsra vezetett. Bahadure mondta, hogy az nem jó út, menjek a nagy kacskaringós kerülő úton. Mondtam neki menjen Ő ott, én maradok ezen az egyenesen felfelé vezető úton. Sokáig mentünk párhuzamosan, ő az ő útján, én az enyémen, majd mielőtt felértünk volna átjött ő is az én kis ösvényemre. Mutatom, neki látod, hogy jó út?? Nem vitatkozik. (ezt szerettem benne) Felérünk és én kattogtatok ezerrel. Kérdem Bahaduret miért nem örül? Ez az út célja, ezt vártuk Jiri óta, s most itt vagyunk a Kala Pattar tetején. Mondja erre, hogy ez nem a Kala Pattar a Kala Pattar meg 5 perc. Körülnézek a csúcson, s mondom, hogy ugyan ne hülyéskedjen, már ha még 5 percet megyünk az általa mutatott irányba, akkor Tibetben kötünk ki a Pumo Ri-n Bahadure erre azt mondja, hogy kövessem. Mivel velem madarat lehet fogatni, követem. Mászunk a köveken. Út nincs. A Hegy gerinc egyik oldalán 500, a másik
oldalán 1500 métert lehet zakózni.... 5 perces mászás után megpillantom Kala Pattart. Csakhogy oda eljussak, előbb le kell mászni 150 métert majd fel 200-at.... Csak én lehetek ilyen balfék, hogy utolsó erőfeszítésemmel a rossz csúcsra mászok fel....
No de minden jó, ha jó a vége, pont naplementére értünk fel (ezúttal az igazi- Kala Pattar-ra.)Megcsodáltam, ahogy a nap fénye előbb aranyra, majd rózsás narancsra festi az Everest csúcsát, majd miután a nap utolsó színes fénycsóvája is eltűnik a hegyről az ég sötétlilává változik a hegyek mögött.
Az elemlámpám meg Dingbocheben befagyott, így a holdvilágnál kezdjük meg a lefele mászást. ( ezt nem a könyv szerint tettük) bukdácsolunk a kövek közt, jobban mondva csak én,. mert Bahadure a lába elé néz, mint ahogy ildomos, én meg inkább tátott szájjal bámulom a sötétedő csodaszép tájat. A Hold fénye visszatükröződik a környező hegyek hóborította csúcsairól. Valami csodálatos látvány, ahogy a hófehér kiemelkedik a szinte fekete égháttérben....
Varázslatos felejthetetlen délutánt tudtam magam mögött, s az egész túrából ez volt a legfantasztikusabb élmény...
No de itt ugye a jó turista elindul lefelé, és maga mögött tudja az egész Everest mizériát, no de én úgy gondoltam bepróbálkozok még egy 5370m magas hágóval, mivel nehogy már ne másszak át egy gleccseren, sem amikor itt vagyok majdnem a világ tetején, a másik indok hogy nem igazán akaródzott visszamenni ugyanazon az úton amerről jöttünk. A Gokyo völgyről azt hallottam, hogy az a legszebb része a Nepáli Himalájának.
Elindultunk tehát, hogy meghódítsuk a Cho La, Hágót.... Bahadurerol kiderült még nem járt a hágón, s nekem hazudott : (...Ezek után természetesen mindenkitől megkérdeztem milyen és mennyire nehéz, de miután még a 60-70 éves nagyanyók is azt mondták, hogy nem túl nehéz, nekivágtunk ( annak ellenére, hogy a Lonely Planet azt írta, hogy vegyük komolyan és jégcsákány stb...)
A nagyanyókról kiderült később hogy alpinisták, a Mont Blanc-on nőttek fel és éppen a Kilimandzsárót mászták meg Nepál előtt... Jégcsákány nem kellett, de nem volt semmi a hágót megmászni. Az első 300 méter emelkedőt simán rutinból gondolkodás nélkül másztuk, az azt követő 300at pedig négykézláb köveken át izomból szó szerint mászva nyomtuk le... közben persze a kövek mozgolódtak, kigördültek a lábunk alól és - mint a filmeken többször megpattanva a csaknem vízszintes hegyoldalon tűnnek el a mélyben.... Félúton elkezdtem megfogalmazni a sir feliratom. valami ilyesmi: Itt nyugszik XY. Utálta a hideget, gyűlölte a köveket és a magasságot, de egy jó fotóért vagy egy sztoriért mindenre képes volt... 2 es fél óra intenzív mászás után felértünk : ))))))
Fantasztikus érzés volt! Innen már csak 50 méter választott el ( jeges köveken keresztül kellett felkapaszkodni) a gleccser hátától, s ezután egyórás séta a hófehér szűz havon : ) fantasztikus volt és remek móka egészen addig, amíg meg nem láttam a lefelé vezető utat... a gleccser törmeléken kellett leereszkedni közel 1000 métert.... ez a könnyű terméskőből álló nem igazán nevezhető ideálisnak, stabilnak még úgyse...vagy 20 szor ültem a fenekemre a lábam alól kigördülő köveknek köszönhetően, s közben szidtam mindenkit, aki valaha is megemlítette a Cho la, Hágót. Újrafogalmaztam a sir feliratot a törmelékről is megemlékezvén benne, mint gyűlöletem első számú tárgyát... de persze mint mindenen, ezen is túltettem magam, s épp időben, mert dél után a jég olvad és ilyenkor a gleccser küld némi utánpótlást a magasból a legurult kövek helyébe....
( kőlavina! van róla fotó is !!!)
Persze én azt hittem, hogy miután lemásztunk mindjárt ott a falu és eszem iszom dínom dánom vár rám, ( mint ahogy Bahadure ígérte, hogy csak meredek fel és meredek le.. akkor még nem tudtam, hogy nem látta még élőben a hágót...)
Kiderült, hogy a faluig még át kell mászni két kisebb hegyen , egy 4800 és egy 5000 m magas drágaságon....Ezek után már csak másfél órányi völgymenet volt hátra. Egy patakparton, út nem lévén a fagyott jeges köveken át....Ez is sikerült mindenféle nyak illetve bokatörés nélkül ; ))))))))
Meg kell, hogy valljam, amire igazán büszke vagyok az az, hogy nem törtem össze magam. A 24 nap alatt mindössze 2 megfázást tudhattam magaménak.
( a 2-bol most lábalok ki )
A Gokyo Völgy tényleg gyönyörű és miután megérkeztem az első tóhoz melynek türkiz zöld vize csodás kontraszt volt a fehér hó borította hegyek közt, úgy éreztem a Cho La, minden nehézsége megérte.
Csodaszép út volt, de hazudnék, ha azt mondanám Gokyo után nem számoltam visszafelé a napokat Kathmanduig. Jó érzés volt visszatérni a civilizációba!
A képeket lassanként felpakolom majd a blogra, a Tibetieket már felraktam
Írjatok, meséljetek, mi van veletek.
Remélem, tetszenek majd a képek
Puszi Kati

Acabo de llegar desde la region del Everest. Estuve ahi por las ultimas 24 dias desde Jiri a Kala Pattar, a traves de Cho La y el Valle del Gokyo Fue hallucinante... Espero que te gusten las fotos !

---