Murano

---

My fellow Hungarian, A. and me decided a few days ago that we'll both get a free morning and early afternoon so we can plan something together. This was the perfect opportunity to plan our little trip to Murano: we'll depart around 10am and from 6pm we can work.

I'm waking up all cheerful on Sunday and I knocked on A.'s door when I heard a weak "Come in" from her room. I was suspicious that something is not right here, but when I opened the door I realized that she always speaks like this with everyone so it must be normal. Oh, but when I asked if she's ready to spend the day in Murano... then I got the answer no adventurer wants to hear: she was sick and vomited last night, she can't come. I went back to sleep and decided that whenever I will have my next free day, I will go on my own to Murano.

Which just happened today: I woke up around 10am and at 11am I was on the ferry to Murano. I accidentally set near a Hungarian couple on the boat and couldn't resist talking to them in the end. We had a little chat then we arrived to Murano.

I was planning ahead when it came to visiting a glass factory - I was hoping I can get in to one of these demonstrations for a fair price. I was struggling to find anything useful on the internet when the hostess girl from our restaurant asked me why do I look so weird at the computer. I explained her what I want to find and she immediately sat in front of the laptop, changed my Google into Italian and found a 'vetreria' within seconds - which is the glass factory. I prepared an email to them which she corrected before sending it. They replied within an hour and ensured me that we can visit them anytime. They gave a phone number which my Italian colleague called right away and asked if I need to pay for the visit. The demonstration is free although you should purchase something in exchange.

This was not a problem as I wanted to find nice presents for the family anyways and decided to buy some in Murano.

When I got off the ferry, I was wondering aimlessly for a while but checked regularly on my printed map where am I. I've seen many glass shops and even found the Glass Museum. I thought, why not give it a try? I paid the entry fee and walked around the rooms, never missing a single opportunity to take pictures.

On one of the floors there was a gorgeous ball room with two-three huge chandeliers and beautiful fresco on the ceiling. I was quickly turning on the camera when the Italian security lady tells me: No photo!

I was devastated. It's not like I want to touch the chandelier, I just wanted to take a shot without the flash. I didn't even climb up so I can take a macro... I would understand her concerns then. At last I took three pictures of the ball room from the corridor or from the other room. I'm only here once, she can't take this joy away from me! By the way there was not that much to see so I started walking down the stairs to the ground floor. There I saw it.
A huge, meter-long board with pictographs: no food, no drinks, no CAMERAS or VIDEOS, no smoking...
I contently noted that I made about twenty pictures inside the museum, and probably they will be really shocked that a stupid tourist cannot figure out the drawings on a board. They can be glad as I did not eat, drink or smoke.

It was around 1pm and I knew that the vetreria is open till 4pm so I headed to that direction - I somehow felt it is not gonna be found easily. I was right.
One of the locals knew where is the street (Calle Paradiso), the other had never heard of a street like this around here (this was when I must have been really close to the place after the first direction). I was walking down a really narrow little street and I found a shop at the end that did not have a name so I went inside with my leaflet and asked if I am at the Bisanzio Galleria or not - and I was!

I was trying hard to communicate only in Italian, so I told them that I am Hungarian (letting them know that they should not expect much Italian from me) and that I'm learning the language here (meaning that I don't want to be ripped off) and at last, that I would like to see the demo.
After this retarded monologue the lady smiled and led me to the back of the place and there, told another Italian woman in a more complex way what I just told her before.

The woman offered me to describe everything in English but I refused. If things are getting serious, I can always ask her to change to the easier level: to English. She didn't say much so I managed to comprehend that.

Then the Maestro has begun. He made a vase and a glass horse in front of our eyes from nothing, basically - in 5 minutes. The vase and the preparation itself took 4 minutes and the horse (you'll see on the pictures that it's not a simple but a decorated, nice horse), so the horse took less than a minute and I am serious! I keep taking pictures after pictures since the old man's hand was so quick and punctual that after a blink, the horse was ready! He brought both masterpieces close to me so I can take a picture of them. We talked a bit and they politely complimented on my Italian then they led me back to the shop. On the way the cautiously mentioned that I might like what they have in the sho but it would have felt really awkward if I just went away empty handed.

After I bought some medals, I found a really pretty trattoria with a courtyard garden. It had a unique atmosphere but I only took pictures of this place when I went back a week later with my Hungarian colleague, A.

The only bad thing at the restaurant was that there were little black things falling from the trees above. I thought, it's all fine until they move - but they did move, so I kept cleaning my arms, legs and my bags after. I was not bothered to fight with my dish - I just have to eat a small amount of lice in my life at some point. I decided to sit under a cover when we came back with A. here, where the lice can't touch us!

I arrived back to Cavallino-Treporti around 5-6pm.

I only have 23 days left here which means 3 days off, which is only 2 in reality because I managed to get an appointment for an interview with the Boscolo Hotel in Venice at the end of August.

I hope you like the pictures from Murano - not to be confused with Burano! 😊 By the way, Venice, Murano and Burano are very similar: all of them is beautiful, although their canals are all the same.



MURANO - Round 2 - 12th August 2012

Yes, I know, I've been to Murano already and wrote about it above. Yesterday I visited the island again with A. after she finished her morning shift at 11am. We needed to get back at 6pm for work, so this was not a day-off.
I didn't really want to write about Murano again, and will not say much - I just wanted to share the new pictures I made.
I brought A. to the same trattoria I mentioned before and took some pictures. Then we went to the same glass factory I've been before. This time there were more people squeezed in the demo and they brought us upstairs to the exhibition section. This area was the equivalent of the souvenir shop of rich people. And I mean rich. I started to take photos but then they stopped me again. Oh, if only I could immortalize those masterpieces of art by my camera! It's not nice saying this but this shop was much better for seeing some glass work than the glass museum itself a week ago.

On our way home we needed to jump on a smaller boat to get back to Cavallino-Treporti and it felt like we're traveling on a yacht! Not because it looked like one, only because it was smaller and nicer than the old traghetto we always took to the islands.

The boat stopped at the island of Saint Erasmo where I also wanted to go but seeing it from the port, there was not much to see there other than houses.

On my next day-off I will be free together with A. - obviously for the sole reason to make plans together. Personally I would love to go to Venice again, to check out more remote parts of the island - and if she doesn't want to go, I'll go by myself.

I wish everyone a fabulous summer!





IN HUNGARIAN - MAGYARUL





Pár napja, vasárnapra és hétfőre az A. is, meg én is szabad délelőttöt kaptunk a főnöktől - nem szabit, csak nem kellett reggel dolgoznom, csak este 6-tól éjfélig. Ezt már szombaton tudtuk, így az A-val lebeszéltük, hogy itt a kiváló alkalom, hogy vasárnap elmenjünk Muranóba. Reggel kényelmesen 10 körül elindulunk, és este meg dolgozunk.

Kelek fel vidáman vasárnap, kopogok az A. ajtaján, mire kapok egy elhaló "Gyere be"-t. Akkor már sejtettem, hogy valami itt nem oké, de aztán ahogy lenyomtam a kilincset, el is szállt az aggodalmam, hiszen eszembe jutott, hogy amióta itt vagyok, ő így beszél mindenkihez: mintha bármelyik pillanatban fennállna a lehetősége annak, hogy elpatkol valamiben. Így ismételten előkapartam a vidám hangomat és kérdeztem, hogy hogy áll, indulhatunk-e lassan?

Mormogott valami olyasmit, hogy nem lenne-e baj, ha ma nem mennénk, meg majd máskor... mire válaszképpen én is motyogtam valamit, és visszafeküdtem aludni. De akkor már elhatároztam, hogy amint szabim lesz, elmegyek és megnézem egyedül Muranót. Mint kiderült, szerdára kaptam szabadnapot, azaz mára, így 10-kor felkeltem és körülbelül 11 körül már a hajón voltam Muranóba. Odafelé menet egy magyar házaspár ült mellém, és nem bírtam ki, hog ne szóljak hozzájuk, hogy én is magyar vagyok!!! Így végül beszélgettünk egy kicsit, majd megérkeztünk Muranóba és elváltak útjaink.

Mikor még az A-val terveztünk menni, nézegettem üveggyárakat, hátha meg lehet nézni, hogy készülnek az üvegtárgyak. Vesződtem, nem annyira jött össze a keresgélés a számítógépen, mire az olasz hostess lány rákérdezett, hogy mit keresgélek ennyire. Elmagyaráztam neki, mire kitúrt a gép elől, átállította a Google-t olaszra és pár pillanat alatt talált egy ún. "vetreria"-t, azaz egy üvegest vagy üveggyártót. Írtam nekik egy e-mailt, amit utána nagyon kedvesen kijavított, elküldtük és pár órán belül jött is a válasz, hogy menjünk nyugodtan. A megadott telefonszámot a olasz lány ebéd után felhívta, hogy megkérdezze, kell-e valamit fizetni a bemutatóért, mire rávágták, hogy semmit, ingyen van. Ami csak elméletileg van így: ingyenes, de illik vásárolni valamit náluk utána. De én úgy is mentem, hogy szerettem volna valami szépet kinézni ajándéknak, úgyhogy nem igazán zavart ez a része.



Ahogy leszálltam a hajóról kicsit még kóvályogtam, valamennyire céltalanul, de azért lestem a térképemen, merre kéne mennem. Nézegettem a rengeteg üveges boltot, megtaláltam az Üvegmúzeumot, gondoltam, megér annyit, hogy megnézzem. Befizettem a belépőt, és elindultam a termekben, folyamatosan kattintgatva a gépet. Az emeleten egy gyönyörű terem volt két-három hatalmas üvegcsillárral, nagyon szép freskóval a plafonon.... izzítottam a gépet, mire az olasz teremőr-nőszemély odaszól, hogy "No photo!".

Na mondom, mit félti annyira a csillárját, nem leverni akarom, csak vaku nélkül lefényképezni. Még csak fel se másztam, hogy közelről lemakrózzam... akkor megérteném, hogy szól. Végül három képet csináltam a teremről, úgy, hogy másik teremből fényképeztem vagy a folyosóról kaptam le. Velem nem tol ki egy muránói teremőr, egyszer vagyok itt, ezt meg kellett örökíteni! Nem volt vészesen sok látnivaló, de ami volt, az szép volt, így hát lassacskán lesétáltam, hogy továbbmenjek. Akkor vettem észre, hogy egy két méteres tábla jelzi piktogramokkal, hogy mit tilos: enni, inni, FÉNYKÉPEZNI, KAMERÁZNI, cigizni...

Elégedetten vettem tudomásul, hogy legalább húsz képet csináltam a múzeumban, ráadásul erről felvételek is készültek a múzeum dolgozói számára, akiket nyilván rohadtul érdekel majd, hogy egy hülye turista nem képes megérteni a rajzokat a táblán. De örülhetnek, mert nem ettem, ittam és cigiztem.

Utána egy óra körül járt az idő és a "vetreria", az üveges 4-ig van nyitva, így arra vettem az irányt - meg hát sejtettem, hogy nem lesz könnyű megtalálni se. Tényleg nem volt az. Az egyik lakos tudta, hogy merre van az utca (Calle Paradiso), a másik (mikor már az első eligazítás után valószínűleg elég közel jártam hozzá) közölte, hogy ilyen utcáról még életében nem hallott, de próbáljam meg az első utcát itt a közelben. Végigmentem a marha keskeny és kacskaringós utcácskán, találtam a végén egy boltot név nélkül, úgyhogy bementem a cetlimmel és kérdeztem, hogy a Bisanzio Galleriában járok-e, mire helyeseltek, hogy bizony, megtaláltam őket!

Minden erőmmel azon voltam, hogy olaszul kommunikáljak, így elmondtam, hogy magyar vagyok (jelezve, hogy ne várjon sokat), és tanulom az olaszt (jelezve, hogy tanuló is vagyok ezzel egyetemben, úgyhogy pénzem az nincs, ne húzzon le), és szívesen megnézném, hogy csinálják az üveget. Ez után a retardált szöveg után mosolyogva hátra vezetett, mondta, hogy a bemutató ingyenes és bemutatott egy másik olasz nőnek, akinek körülményesebben, mint én, de vázolta a helyzetemet. A hölgyemény felajánlotta, hogy ha akarom, angolul mondja a mellékes szöveget, de kértem, hogy olaszul szövegeljen, ha nem értem, majd áttérünk a könnyített változatra. De nem beszélt sokat, és azt meg felfogtam.

Tehát, a "maestro", a mester egy vázát és egy lovat csinált az orrom előtt a semmiből, körülbelül 5 percen belül. A váza, az előkészületek, meg a plusz szöveg volt 4 perc, a ló (látjátok majd a képen, hogy azért nem egy egyszerű paci, szép díszes): a lóhoz 1 perc SE kellett és ezt komolyan mondom! Alig bírtam kattintgatni a géppel, úgy járt az öreg keze, és hopp, kész is volt a ló! Mindkét művet odahozta közel hozzám, hogy lefényképezhessem, illedelmesen megdicsérték az olaszomat és visszavezettek a boltba. Útközben finoman jelezték, hogy ha szeretnék, vehetek nyugodtan valamit kis picike ajándékot otthonra... de mondaniuk se kellett, tényleg kellemetlen lett volna megköszönni és üres kézzel lelépni.

Utána beültem egy kisvendéglőbe a vízpart közelében, de a kerthelyiség részébe - baromi hangulatos volt, csak cikinek éreztem a sok kajáló embert egyedül fényképezni. De a héten visszamegyünk az A-val, mert ő is akarja látni Muranót, és majd oda beülünk enni és lefényképezem a helyet.

Lazacos pennét ettem, nem tudták elcseszni, így nagyon finom volt. A szépséghibája a helynek, hogy fekete cuccok potyogtak a fáról. Gondoltam, amíg nem mozog nem gáz, valami szösz a fán. De mind mozgott, úgyhogy a karomat meg később a táskámat nem győztem söprögetni. A kajával nem harcoltam, ennyi tetűt muszáj ennem... Ha visszajövünk ide az A-val, vászonernyő alá ülünk, ahol nem támad a tetű, az már tuti!

Délután 5-6 körülre haza is értem és azóta rohan az idő...



Nekem mától számítva 23 napom van hátra, ami három szabit jelent, ami a valóságban csak 2 szabadnap. Történetesen azért, mert sikerült megegyeznem a velencei Boscolo szállodával egy augusztus végi interjú időpontban. Először 20-át ajánlottam nekik, gondoltam, mégse az utolsó hetemre tegyem már, ki tudja, mi jön közbe. Mire a hölgy visszaírt, hogy 30-án jön vissza az irodába, utána bármikor jó neki. A végső időpontunk augusztus 31-e, 15.00-kor. Nem repesek az örömtől, halkan megjegyzem. De jobb, mintha egyáltalán nem fogadnának.

Így kénytelen leszek szólni a Marco Polónak, hogy ez a program közbejött, és akár földrengés lesz, akár felhőszakadás és elmegyek erre. Ugyanis nem tudom, hogy jutok majd el az új helyemre. nekik.

Remélem, tetszenek a muranói képek - nem összekeverni Buranóval!!! ) Mellesleg Velence, Murano és Burano nagyon hasonlóak, mindegyik szép, de a kanálisaik egyformák.








MURANO - 2. FELVONÁS - 2012. AUG. 12.



Igen, tudom: már egyszer voltam Muranóban, és már írtam róla. De tegnap megint elmentem, főleg, mert az A. is el akart menni, amikor délelőtt nem dolgozik - így mikor én végeztem a délelőtti munkával 11-kor, fél 12 körül elindultunk Muranóba, hogy aztán estére visszaérjünk dolgozni. Tehát, most nem a szabadnapunkon mentünk. Valójában nem is akartam újra írni róla, és írni nem is fogok sokat, csak készültek új fényképek, és azokat szerettem volna valamilyen formában feltenni ide: ezért írok újra róla.

Az A-t ugyanoda vittem enni, ahol én ettem, de itt is készültek a helyről képek. Utána ugyanabba az üveggyárba látogattunk el, csakhogy most rengetegen néztük, hogy készül a váza és paci. Majd a bemutató után felvittek minket az emeleti kiállítói részre, ahol dúsgazdag emberek szuvenírjeivel találkoztunk. Bőszen elkezdtem fényképezni, mire finoman figyelmeztettek, hogy itt sajnos nem szabad - pedig ha megörökíthettem volna a többi mesterművet is! Csúnya dolog ezt mondani, de ezt jobban megérte látni, mint pár napja az Üvegmúzeumot, mert itt szebb dolgokat láttam!

Hazafelé átszálltunk egy kisebb hajóra - tisztára olyan érzés volt, mintha jachton ülnénk! Nem azért, mert úgy nézett ki, csak szebb és kisebb volt mint a lerobbant traghetto amivel eddig közlekedtünk...

A hajó keresztül ment, illetve megállt Saint Erasmo szigetén, oda is el szerettem volna látogatni, de már a kikötőből láttuk, hogy itt sok látnivaló nincs, onnan látszódott, hogy ott a csak laknak, nincs semmi más. Így az valószínűleg kimarad.

Legközelebb mintha kedden lenne szabadnapom, ráadásul A-val egyszerre - nyilván, hogy tudjunk közösen programot tervezni. Én nagyon szeretnék megint Velencébe menni, csak most az eldugottabb, kevésbé ismert részekre - de ha az A-nak nincs kedve, akkor is elmegyek. Már csak két szabim lesz a keddit is beleértve, amit hatékonyan tudok eltölteni. Az utolsó heti szabit az interjúra kérem majd el a Boscolóval.

Teljen mindenkinek szépen a nyara!

---

Photos

My personal favourite in the Glass Museum
Artifact from 2012

Il Maestro
At the Glass Demo