Columbia & Ecuador - Tizennegyedik nap - A kirándulás


Advertisement
Ecuador's flag
South America » Ecuador » North » Otavalo
March 5th 2023
Published: March 9th 2023
Edit Blog Post

Kitaláltuk, hogy megnézzük a környéket, mert sok izgalmas dolgot mutatott a térkép. Kértünk tanácsot a helyi ismerősöktől is, hogy mi lenne a leginkább izgalmas számunkra. Egy kiránduló helyet javasoltak a környező hegyek között, folyóval, vízeséssel és ráadásul kényelmes séta távolságra volt.



Kényelmesen megreggeliztünk egy bárban, aztán nekiindultunk. Átmentünk a külvárosi részen, ami ugyanúgy biztonságos volt, mint a belvárosi rész. Az emberek mosolyogtak, messziről köszöntek, pillanatra sem éreztük úgy, hogy nem lennénk itt jó helyen.



Kb egy óra sétával el is értük az ösvényt, ahol elindultunk felfelé a hegynek. Már az első tíz perc után tudtuk, hogy jól döntöttünk, hogy ide jöttünk. Csodás színek, friss levegő, kellemes emelkedő.



Elértünk egy kis faluba, vagy talán még annak sem nevezhető helyre a hegyen, ahonnan csodás kilátás nyílt a folyóra, kisebb vízesésekre. Fentről néztük, ahogy a helyi gyerekek fürdenek egy kisebb, a folyóból kialakított medencében, mi pedig nagyon szabadnak és boldognak éreztük magunkat egy gyümölcslével, sehova nem sietve, kicsit integrálva az előző napok sűrűségét.



Aztán elértünk a vízeséshez, megcsináltuk a kötelező képeket, majd egy kis pihenő után elindultunk vissza egy másik úton.



Még azért itt is behúztunk egy kis extra túrát, nehogy olyan könnyű legyen már a nap. Írt egy kilátót egy fa tábla, gondoltuk megnézzük. Ahogy mentünk felfelé, egyre szűkebb és meredekebb lett az út a végén már másznunk kellett, kapaszkodva. Addig mentünk emeddig elfogyott a látható ösvény, de nem találtunk kilátót így visszafordultunk.



Kora délutánra vissza is értünk a belvárosba. A délutánt már egyik bárból a másikba átülve töltöttük.


Additional photos below
Photos: 12, Displayed: 12


Advertisement



Tot: 0.055s; Tpl: 0.012s; cc: 9; qc: 25; dbt: 0.0339s; 1; m:domysql w:travelblog (10.17.0.13); sld: 1; ; mem: 1mb