Advertisement
Published: June 20th 2011
Edit Blog Post
Két hete indultunk el és a hetek számával megegyező alkalommal jutottam el odáig, h megpróbáljak útinaplót írni. Az esték (és éjszakák és egyéb napszakok) itt sem feltétlenül üresebbek, mert Dávid nem érzi úgy, h ő is szabadságra küldött volna minket. Ez csöppet sem meglepő, de az az eredménye, h általában gyereket töltünk étellel meg szemetest használt pelenkákkal, a helyett h blogbejegyzéseket töltenénk meg szavakkal és képekkel.
Szerencsére azért gyerekezés mellett is jutott idő „turistáskodásra” és tudtunk nézelődni, utazni, túrázni.
A két hét megtettük a tervezett kör kb felét, most Jasperben vagyunk, ami az egyik nemzeti park névadó városa és központja. A másik Bannf, ahova holnap tervezünk átvezetni. A kör nem kicsi, így jó pár óra vezetést igényel, de igyekszünk minél több darabra osztani, h mindegyik nap legyen valami más is, mint vezetés. Nem mintha a vezetés Kanadában olyan szokványos lenne. Egyrészt unalmas, mert az automata váltó és tempomat van a legtöbb kocsiban, beleértve a mi 4.3 tonnás, 7 m hosszú, 3 m széles és 3.5 m magas „személyautónkat” is. Az autópályákon általában 5 percenként látunk kocsit, feltéve, ha hétköznap délután 4-5 óra körül jár az idő, mert egyébként kevesebbet. Másrészt viszont nagyon is érdekes a vezetés, mert ezen a
körön szinte folyamatosan lenyűgőző tájon visz az út és még az út mellett -vagy az úton magán- bármikor felbukkanhat őz, farkas vagy medve. Mi is pont az autópálya mellett láttunk az első fekete medvénket, még az első itt töltött hetünk alatt.
De hogy az elején kezdjem, a szombat déli landulásunkat követően hétfő reggelig Vancuvert néztünk, miközben igyekeztünk átállni az itteni időzóna éjszakájára. Hétfő reggel kitaxiztunk a lakókocsi kölcsönző helyre, amiről kiderült, h egy németek által üzemeltetett kölcsönző. A felvétel és ismerkedés az új méreteinkkel eltartott pár órát, így kora déután lett, mire eljutottunk egy közeli bevásárlóközpontba és feltöltöttük étel- és pelenkakészleteinket. Bevásárlás utána még éppen elértük az utolsó kompot ami Vancouver Island-re vitt, ahol Victoria, a tartomány hivatalos fővárosa található. Ez a rész annyira a legdélibb csücske Kanadának, h a komp USA felségvizein haladt egy darabig, és még a mobilszolgáltatónk is küldött „Üdvözöljük az Egyesült Államokban” sms-eket. Kikötés után elindultunk a kinézett kemping felé, ami pár száz km-re délebbre volt. Este tíz körül feladtuk és bekanyarodtunk egy út mellett lévőbe. Mint kiderült, kb 20 km-rel később volt a tervezett. A kempingben sehol senki nem volt, így kicsit szerencsétlenkedtünk, h miként és hova kell/lehet parkolni ill. regisztrálni/fizetni. A végén beálltunk
egy helyre és a (mellesleg finn) parkőr másnap szépen elmagyarazta azt, ami ki is volt szépen táblázva, ha este láttuk volna. Ez egy óceánparti, és egyben hegyek között lévő kemping volt, így végül két éjszakát is eltöltöttünk itt.
Csütörtökön elindultunk felfele a szigeten, minden nap vezetve pár órát és kirándulva vagy legalább nézelődve pár másikat. Így péntek estére eljutottunk a déli részről Port Hardy-ba, ami a legészakibb város a szigeten és ahonnak a komp indult Prince Rupertbe. Utólag megtudtuk, h Victoria Island nagyobb, mint Anglia területre és az északi felében összesen 25.000 ember lakik, ebből kb 3.500 Port Hardyban. Mi is több mint 400 km-t tettünk meg egy irányban rajta, pedig mi nem is a legdélibb részéről indultunk.
Port Hardyból a komp igen korán indult, hajnali fél 5-kor már a kikötőben kellett lenni. A komp 15 óra alatt megtett 502 km-t, ami alatt sok bálnát, delfint és havas hegyet láttunk. 15 óra arra is elég volt, h Dávid nagyjából az összes utast rávegye arra, h beszélgetésbe elegyedjen velünk vagy felajánlja önként, h családi képet készít rólunk.
Prince Rupertbe megérkezve szombat este tízkor és látva a sort a város egyetlen kempingjében kerestünk egy üres parkolót, behúztuk a függönyöket és
álomra hajtottuk a fejünket. Vasárnapot egy bevásárlással kezdtük, miközben a helyi Tesco itteni megfelelőjének ingyen wifijét használva Skypeoltunk is egyet. Ezek után elindultunk Jasperbe, az első nemzeti parkba. Négy nap alatt meg is tettük az 1093 km-es utat kényelmesen, medve néző kitérővel, miközben kirádultunk is kisebbeket és sikeresen több fekete medvét is lőttünk az út mentén. A nagyjából Frankfurt-Budapest távon összesen négy-öt városka volt, ebből kettőben álltunk meg egy-egy éjszakára.
Jasper már másik tartomány és másik időzóna is: óráinkat egy órával későbbre kellett állítani, mint Vancouverben mutattak. Csütörtökön reggel beszereztünk egy turistatérképet, és elindultunk a legközelebbi termálvizes forráshoz, mert szakadt az eső és Zsuzsi is meg volt fázva. A forrást bezárták az orrunk előtt, soron kívül, mert annyira ömlött az eső, de a megfázás mégis elmúlt. Az eső nem, így azóta csak két kisebbet tudtunk kirándulni, meg vasárnapi turista módon autóval megnéztünk egy vízesést meg egy szurdokot vízeséssel. Hogy ne unatkozzunk, Dávid elrejtette a telefonom az autósülésének egy zugában, én meg a slusszkulcsot a polárom zsebében, majd elfelejtettem. Így aznap reggeli után egy órán át kerestük őket, közben szétszedve mindent a lakókocsi belső részében, ami mozdítható.
Ráunva az eső által járhatatlanná áztatott ösvényekre, holnap továbbmegyünk a másik, szomszéd
nemzeti parkba, Bannfba. Azt reméljük, h a pár száz km-es út délre a fellegek alól is kivisz minket...
Advertisement
Tot: 0.051s; Tpl: 0.01s; cc: 12; qc: 31; dbt: 0.0252s; 1; m:domysql w:travelblog (10.17.0.13); sld: 1;
; mem: 1mb