Portsmouth

---

Around March-April something got into me as I was among the first ones to reply to participate in the events organized by our Social Club at the company. This is how I ended up going to a roller skating disco in April with a confident approach: it can't be that hard to stand and just let myself roll ahead, right? It was a disaster for me. The last time I had wheels on my feet was when I was around 12 and I thought you can't forget that. Well, my brain remembered but my body did not. It was quite an argument inside my head when I had to face with the fact that I just can't stand up from my seat with the roller skates on my feet. When I had something to hold onto it all became even worse: I was pulling myself with my arms therefore my upper body arrived there sooner the my lower body. Besides, these roller skates have led my legs in such directions I never wanted them to go.
After three hours of persistent practice I managed to reach the original goal: just stand and let myself roll ahead - without falling!

Climbing the O2 in London was also organized by the Social Club, that was also fun. They usually come up with pretty good stuff, like the one we'll have in the end of August, the 3 peaks climb. Usually it's done in 24 hours but we do not want that so in 4-5 days we are going to climb the highest peaks of England, Wales and Scotland. Can't wait for that - you bet that there'll be a post about that awesome experience!

The same goes for Portsmouth: employees don't need to pay a dime for it, the coach drops you there and pick you up five hours later. You're free to enjoy your free time there as you wish.

There were four of us from our department but we soon split up for two groups as our interests were different.
I've been to Portsmouth before when I was around 14 on a school trip and as far as I remember it wasn't a big deal... there's an old, nicely varnished ship and a bit sleepy museum for that. My colleague agreed on this: there's basically nothing apart from the port worth seeing. I stopped for a moment to think: why the hell did we come here then?! However, you can always find something interesting in seemingly boring towns, you just need to pay attention.

The other two girls went on a boat ride in the bay and we agreed to meet up for lunch.

The port was not too decorative or attractive for tourists so we tried to find the beach. Following the pathway near the port was not the best idea as sometimes it was a dead end... Finally we managed to get to the actual beach and walked all the way to Southsea which is either another small town or a district of Portsmouth but it was definitely further away.

Here are some signs to see if you're at the British seaside, in case you never noticed you crossed the Channel Tunnel:

- yellow, pebbled seashore

- some crazy British teenagers going in the sea in clothes - the water is freakin' cold all year

- stalls, buildings, benches painted white and pastel colors, or any color that reminds you of candy and it should be a scene where you can imagine old British pensioners sipping tea and eating brownie

- amusement park: roller coasters, lotsofsweetunedibleshit, squeaking structures with loud music in what none of the parents trust to be safe but they put their kind on them anyway thinking they may get lucky and they don't need to pay for a child ticket in the future... of course Britons would never admit thinking about this

- and at last: lots of pale, freckled people with cream blonde haired kids, all wearing long, light dresses. We were obviously pale from the lack of sun during winter but these people were so pale that they were dazzling.



So walking till Southsea and seeing all the above took us around 1,5-2 hours and we needed to head back to the girls to have our lunch together. We were really tempted to just buy our fish & chips from a stall and sit down at the seaside to enjoy the food with a view. Instead we ended up in a glassed terrace of a pub at the port. My colleague described it really well how useless these glassed terraces are in England: during winter the room is too cold so you don't sit there; in summer it's boiling so you don't sit there. Now it was really hot and both of us were already sunburned from being outside under the sun all day... it seemed that we are sweating because of our fish and chips and pint of Guinness. Maybe part of it was that.



After lunch we didn't have much time to kill, only 1,5 hours so we decided to go up the Spinnaker Tower and the girls went to the beach and did some shopping till 4pm when our coach will depart back to London.

The Tower is 170 meters high and has three levels: the first was the best and the biggest where you can make perfect pictures. The second was dedicated only to the cafe and the third... well, that was small and useless. We quickly headed back to the first level to take some pictues.

On the floor they made a small glass window where you can stand barefoot and take pictures of you walking on air. I was really amazed by this detail so I kept going back to have another peek.

It was also said by my colleague that every not-really-nice-and-attractive town should have a tower like this which has no other function but to get fees from it to get to the top. The view from above is always breath-taking.

By the end of the day I came to like Portsmouth despite of not having high expectations. Even though we only made it alongside the sea and never went into the town, I enjoyed our day and the visit to the Tower gave the perfect closure to the trip.

Exhausted from walking all day and being exposed to the sun, plus walking with a full stomach, we headed back to the coach which was only five minutes from the Tower.

We were both satisfied with our city break - most of our colleagues spent their day in the mall and came back with big bags full of clothes and other stuff.

Only our faces were red as a crab from the sun, but we wore it proudly.

We sure walked all day for it.



MAGYARUL - IN HUNGARIAN




Március-április körül elkapott valamiféle őrület: akármilyen céges programajánlat érkezett a HR-esektől, azonnal rácuppantam, jelentkeztem! Így történt, hogy lelkesen-magabiztosan görkoris diszkóba mentem áprilisban, mondván, hogy mi lehet abban a nehéz, hogy gurulok előre... Csúnya beégésnek indult, ugyanis ülő helyzetből nem tudtam feltornászni magam álló helyzetbe, hacsak nem volt mibe kapaszkodnom. Ha volt mibe kapaszodnom, az még rosszabbnak bizonyult, mert a felsőtestem hamarabb odaért a célhoz, mint az alsó, emellett a nyavalyás kerekek a lábamon össze-vissza vezették a lábaimat. Három óra kitartó körbegurulás után sikerült azt elérnem, hogy úgy gurulok, ahogy a legelején beterveztem.

Ugyanígy céges szervezésben sikerült az O2 épületére felmásznom, ami azt hiszem stadionnak épült jó pár évtizede és nem lett túl nagy sikere, szóval most már túrát szerveznek a tetejére. Nagyon el lehetnek keseredve anyagilag. Élménynek viszont jó volt.

Portsmouth is egy hasonló céges szervezés volt, mivel van egy ún. Social Club-unk, Társasági klubunk vagy hogy is nevezzem. Egész jó ötletekkel szoktak előállni, ahogy a fentiek alapján láttátok. Augusztus végén például Anglia, Wales és Skócia legmagasabb hegycsúcsait másszuk majd meg 4 nap alatt. Arról is lesz ám egy bejegyzés, arra mérget vehettek! De az még odébb van.

Szombaton Portsmouth-ba vittek minket, tök ingyé': a busz odavisz, a busz visszahoz és közben, 5 órán át, azt csinálsz ott, amit akarsz.

4-en mentünk az én részlegemből, hamar kettéváltunk, mivel az érdeklődési körünk eltért.

Voltam még anno Portsmouth-ban, kb. 14 évesen és egy régi, szépre lakkozott hajón kívül, meg az ahhoz tartozó álmosító múzeum mellett én másra nem emlékszem. Kolléganőm megerősítette a gyanúmat: itt semmi sincs a kikötőn kívül. Egy pillanatra eltűnődtem, hogy akkor mi a francnak is jöttünk ide?! De egy unalmas helyből is ki lehet hozni jó dolgokat, csak másabb hozzáállás kell. 😊

Másik két kolléganőnk terve a következő volt: kiszúrtak egy olcsó hajóutat, ami egy teljes órán át vitte őket körbe az öbölben, ami első látásra rusnyább nem is lehetett volna. A víz alacsonyan állt, láttuk a fantasztikusan dekoratív zöldes-nyálkás köveket, sarat és némi szemetet a vízbe dobva. Hogy mindezt nekem a vízről mutogassák meg... kösz nem. Én amúgy se rajongok a hajókázásért. Szóval, ezután kajálunk és ők vásárolnak egyet a helyi plázában, mert amúgy sincs itt mit csinálni.

Lengyel kolléganőmmel nem vágytunk boltokba, amikbe Londonban is mehetnénk, úgyhogy hárítottuk a hajós kirándulást és helyette elindultunk a part mentén gyalog. Kezdetben úgy tűnt, aki ezt a szakadt kis kikötővárost építette/tervezte, jól ki akart cseszni a gyalogosokkal, mert az egy dolog volt, hogy te mit néztél ki a távolban (egy tornyot például), oda csak kacskaringósan fogsz eljutni, és nem a víz mentén.

Nagy nehezen elkeveredtünk az igazi tengerparti részhez, amit a képeken is láttok.

Zárójelben megjegyzem, hogy lehet a brit tengerpartokat felismerni, akár képen, akár ha nagyon eltévedsz és esetleg nem vetted észre, hogy átjöttél a Csalagúton:

- sárga kavicsos tengerpart

- néhány barom brit tinédzser aki ruhában fürdik a vízben, ami egész évben hideg

- pasztell színekre vagy fehérre festett bódék, épületek, padok - bármi, csak emlékeztessen cukorkára a színe vagy el tudj képzelni a közelében brit nyugdíjasokat teát szürcsölve és brownie-t nyamnyogva

- vidámpark: hullámvasút, sokédesszar, vinnyogó-színes szerkezetek, amikben egyik szülő se bízik igazán, de azért felküldik a gyerekeket rá, hátha mázlijuk lesz és nem kell többé gyerekbelépőt fizetni - persze britek, úgyhogy ezt sose vallanák be

- végül pedig: sok sápadt, szeplős angolszász ember, tejfölszőke hajú kisgyerekkel és hosszú, lenge ruhákban. Én és a lengyel lány is világítottunk, annyira fehérek voltunk, de ők... ők már vakítottak.



Ezek után már átérezhető a hely feeling-je. A legtöbb ilyen tengerparti városban tényleg nincs különösebb látnivaló, mert mesterségesen lettek létrehozva, hogy a brit alsó- és középosztály tudjon hol nyaralni olcsóbban.



Nekem kellemes meglepetés volt. Kb. 1-1,5 órán át sétáltunk a kolléganőmmel végig a part mentén, mígnem egy másik kisvárosba vagy inkább Portsmouth egyik negyedébe jutottunk el: Southsea-be. Útközben láttunk egy "várat", ami tulajdonképpen egy kővalami volt és egyáltalán nem nézett ki rendes várnak. Közöltem is a kolléganőmmel, hogy én nem vagyok hajlandó várnak titulálni és jó lenne, ha egy tábla vagy valami megerősítene ebben: "Kedves Turista, ne tévesszen meg a neve, ez nem egy vár."

Se ablaka, semmilye nem volt, úgyhogy ha vár terén Portsmouth ennyit tudott felmutatni, akkor elégedetlen vagyok. A katedrálisukra már nem is voltam kíváncsi...

A mólójuk le volt zárva, így onnan visszafordultunk és úgy ítéltük, hogy úgyse érünk vissza egyhamar a központba, ahol ebédre kell összefutnunk a másik két lánnyal... így gondolatban elkezdtük keresni a megfelelő bódét, ahol kérhetünk egy-egy fish & chips-et. Azzal majd leülünk a tengerpartra és nyugisan megesszük. Ez volt a mi tervünk, de végül vissza kellett sétálnunk a kikötőhöz és ott beülni egy pubba (ahol mindig drága a kaja, ezt tessék megjegyezni!), hogy kétszer annyiért ehessük meg a fish & chips-ünket. Javított a helyzeten, hogy kértem hozzá egy pohár Guinness-t. Rontott az egészen, hogy egy üvegtetős teraszon ültünk. Lengyel kolléganőm helyesen megállapította, mekkora baromság ilyet építeni otthonra vagy bárhova itt Angliában: télen rohadt hideg, ezért nem ülsz ki. Nyáron megrohadsz, még akkor is, ha kint nincs annyira meleg, tehát nem ülsz ki.

Nos, mi kiültünk, én meg azt hittem a kajamennyiségtől izzadok hirtelen...

Ebéd után szorított az idő, négykor kellett a buszhoz visszamennünk és fél három körül voltunk. Mi ismét külön utakon jártunk: fel akartunk menni a Spinnaker toronyba, ami már önmagában rohadt jól néz ki és marhára nem illik a régies, poros Portsmouth-hoz.

A torony 170 méter magas, három szintje van: az első volt a legjobb és legnagyobb, ahonnan a király képeket készítettünk. A második emelet volt a kávézó, a harmadik meg... hát, az meg pici volt és... teljesen felesleges. Úgyhogy hamar visszamentünk az első emeletre, hogy fényképezgessünk.

Az emelet egy kis részén a padló helyén üveg volt, amire mezítláb ráállhattunk - alattad pedig a nagy semmi! Nagyon tetszett, többször is visszasomfordáltam.

Szintén a lengyel útitársam aranyköpése volt, hogy szerinte mindegyik "nemtúlszép" városba kéne egy ilyen kilátó, aminek más funkciója nincs, csak hogy belépőt szedj rá és felmenj. A látvány mindig lélegzetelállító - itt is az volt. A nap végére egész megbarátkoztam Portsmouth-szal, még akkor is, ha csak a parton sétáltunk. A városban úgysem lett volna sok fényképeznivaló. A látogatás a toronyba feltette a pontot az -i-re.

Hullafáradtan az egész napos sétától, elcsigázva a napsütéstől (jól leégett az arcunk meg a karunk ám! Angliában kérem szépen!), teli hassal visszaindultunk a buszhoz, ami öt percnyire volt a toronytól.

Elégedetten konstatáltuk, hogy eredményes napot zártunk városlátogatás szempontjából - kollégáink javarésze a buszon megrakodott szatyrokkal tért vissza bevásárlókörútjáról a plázában. Csak a mi képünk volt rákvörös, de büszkén viseltük. Megdolgoztunk érte.

---

Photos

Still in Portsmouth
From the distance, I thought that this nice tower is a lighthouse... Obviously I haven't seen many in my life.

My first ice cream this year!
Mine is the one on the right!

Portsmouth Cathedral
Never had time to go there...