Április 1-én reggel ismét útnak idultunk Thessalonikből, hogy felfedezzük Görörgország szépségeit. Ezúttal azonban csak ketten ültünk a kocsiban, mert Szilvi úgy döntött, hogy nem jön el velünk, inkább tanul. Most nem kelet, hanem nyugat felé vettük az irányt, első megállónk Vergina volt.
Vergina a macedón királyság első fővárosa volt, és miután a főváros Pella lett, akkor is Vergina maradt a királyok temetkezési helye. II. Philippost pedig itt gyilkolták meg Kr.e. 336-ban a lánya esküvőjén.
Az itt található múzeum az egyik leghíresebb és legdrágább is, a felnőtt jegy 6 euró volt, a paszóval (görög diák) ingyenes volt, lehet hogy nemzetközi diákkal is be lehet jutni ingyen. A múzeum egy földkupacra (
tumulus) épült, amely alatt a királysírok találhatók. 4 sírt tártak fel teljesen, közűlük a 2. majdnem teljesen biztosan II. Philipposé, mely egészen 1977-ig érintetlenül feküdt itt. A sírokba nem lehet bemenni, de egy kis makett bemutatja, hogy mi hol helyezjedett el és a leleteket mind meg lehet tekinteni. II. Philippos sírja a leggazdagabb, egy arany
larnax a csontjait tartalmazza, egy arany diadém és dísz, illetve csatában viselt harci öltözékei. Illetve felesége csontjai, diadémja is látható. Az 1. sír is nagyon jelentős, valószínűleg Persephone sírja, mert belsejét a Persephone elrablását ábrázolü freskó
borítja és igazából ez teszinagyon értékessé. ugyanis a macedón időkből nagyon kevés freskó maradt ránk és ez az egyik, amiből művészetük kifinomultágára, szépségére tudunk következtetni. Sajnos a sírba nem lehet bemenni, de kinagyított fotókon meg lehet nézni a freskókat.
A 3. sír valószínűleg IV. Alexanderé, Nagy Sándor fiáé, a 4. sírról pedig még nem tudni, hogy kié.
A síroktől a hegy felé haladva úgy kb. fél km.re vannak az egykori palota romjai, mely a Kr.e. 3. században épült Antigonos Gonatas nyári rezidenciájaként. A terület a világörökség része, de számomra nem nyújtott katarktikus élményt. Ami talán érdekesebb, az egy másik macedón sír a palota felé, mert azt világosban meg leeht nézni. Bár szerintem nem sokan járnak arrafelé, mert nekem du. 2 körül (3kor zárnak) sikerült a riasztót beindítanom, amikor meg akartam közelíteni a sírt. :-)
Verginából Verián és Edessán keresztül a Vegoritida és a Petron tó mellett a Perspa Tavakhoz vitt az utunk.
Veria egy kis város néhány elhagyatott török épülettel. Állítólag Görögország egyik legjobb borát készítik a környéken és a városka híres még finom ásványvizéről is.
Edessa a vizek városa, rengeteg vízeséssel és kis patakkal. A város ugyanis egy nagyobb síkság felett fekszik
Macedón sírItt sikerült a riasztót beindítanom -nagyon megijedtem.
a hegyoldalon és a város vize ide zuhan alá.
VeriaAz út felújításakor találták meg az egykori római út maradványait. -így most csak egy sáv van.
Edessavízesés -sok ilyen kicsi volt
Edessa3és egy még sokkal nagyobb vízesés mögött
Edessa4Valalhogy így helyezkedik el a város