Advertisement
Published: July 31st 2004
Edit Blog Post
Reggel korán keltünk (hajnali 7 ora) a várnai apartmanban, hogy folytassuk utunkat Veliko Tarnovoba, magunk mögött hagyva a Fekete Tenger partjait (az idő amúgy is esős volt) és egy titokzatos helyre is el szerettünk volna látogatni, amiről egyenlőre nem sokat tudtunk, csak annyit, hogy létezik: Pobiti Kamani, a kőerdő.
Ali vette észre, a várnai képeslapokat nézegetve, de az útikönyvben meg sem volt említve. Már előző nap komoly erőfeszítéseket tettünk, hogy megtudjuk, hol van és hogyan lehet oda eljutni. A Régészeti Múzeumban találtunk egy füzetet, ami a Kőerdőről szólt, és megtudtuk, hogy 15 km-re van nyugatra Várnától. Sajnos az, hogy hogy lehet odajutni, nem derült ki. A szállásunk mellett lévő gíroszárus, akivel már az első nap megismerkedtünk, azt javasolta, hogy a Suvorovo nevű kis városba menő buszra szálljunk fel és a sofőrt kérjük meg, hogy tegyen ki bennünket útközben. Este elmentünk a buszpályaudvarra, és kiderítettük, hogy reggel 8:20-kor indul busz. Reggel letettük csomagjainkat (az eddigi legdrágább csomagmegőrző: 0.40 Lv per óra per db) a buszpályaudvaron, megreggeliztünk (szerintem attól a pizzától fájt egy napig a hasam), de a buszra nem szálltunk fel, mert egy velünk együtt várakozó azt mondta, hogy ez a busz más irányba megy, mint amerre a Kőerdő van, nekünk
a Devin nevű kisváros felé kell indulnunk, ahova a 14-es busz megy óránkent, de előre meg kell venni rá a jegyet.
Rendben. A kasszánal a hölgy azt mondta, hogy ide busz nem megy és ő jegyet nem ad. Ekkor arra gondoltunk, hogy a busz valószínűleg nem a pályaudvarról indul, hanem a városban kell valahol felszállni rá (Bulgáriában gyakori, hogy a helyijárat akár 20-25 km-re is elhagyja a várost), így elindultunk a 14-es buszt megkeresni. (Amúgy eléggé érdekes látvány lehettünk, fel-alá mászkálva, egyik kezünkben egy Bulgária térképpel, másik kezünkben egy képeslappal, ami a Kőerdőt ábrázolta, és egy bolgár-angol-német keverék nyelvet karattyolva...) Kimentünk az egyik fő csomóponthoz, de 14-es buszt nem talátunk. (Más kérdés, hogy a buszmegállókban csak egy busz jelzésű tábla van, nagy ritkán ráírnak egy-két számot, de a helyiek azért elirányítgattak minket.) Egy másik fő csomóponthoz kellett mennünk, ahol megáll a 14-es.
Rendben. Megtaláltuk a megállót, de biztos, ami biztos, megkérdeztünk egy helybelit, hogy tényleg megáll-e és tényleg Devinbe megy-e. A helybeli sajnos rossz híreket közölt velünk: az volt a 14-es megállója, de a 14-es nem Devinbe megy, hanem a megálló Várna Devin nevű megállója. (Ekkor döntöttünk úgy, hogy már csak azért sem adjuk fel és ha törik,
ha szakad eljutunk Kőerdőbe.) De biztosan tudja, hogy a buszpályaudvarról indul egy 14-es busz, ami Devinbe megy. Visszamentünk a buszpályaudvarra és az információnál megint a képeslap segítségével megtudtuk, hogy a 14-es nem onnan indul, hanem (és ekkor közel éreztük magunk a megoldáshoz) a közeli minibusz állomásról. (Mert Bulgáriában egy jól menő városban legalább 3 buszpályaudvar van, és a régió buszai máshol állnak meg, mint a hosszabb távon haladók, és rengeteg magáncég van, amelyek egyes útvonalakat lefednek, de így megtudni, hogy mi honnan és mikor megy, igen nagy művészet.)
Rendben. Elmentünk a minibusz állomásra, ahol a kasszánál a hölgy közölte tömör angolsággal, hogy busz onnan nem megy Devinbe, menjünk taxival. Hát igen, ekkor egy kicsit rosszul éreztem magam... valahogy olyanok a bolgárok, hogy ha valami bonyolult, vagy túristával állnak szemben, akkor egy NE, vagy egy vállrándítás a válasz.... Fél 10 felé járt az idő...
Rendben. Mivel már elhatároztuk, hogy eljutunk Kőerdőbe, itt már nem adhattuk fel. Csak egy gond van: Várnában a taxisok keményen átvágják a külföldieket. Úgy döntöttünk, hogy nem baj, addig kérünk árajánlatokat, amíg nem találunk elfogadhatót. Az első taxis 15 Lv-t kért az odaútért -ott hagytuk. Egy másik egyből ott termett és 10-t ajánlott. Mondtam neki
(mutogattam az árlistán, ami minden taxi ablakára ki kell tenni), hogy 1 km 0.50 Lv, ezért a 15 km-re levő hely nem lehet annyi. Kiegyeztünk 8-ban. Erre azzal állt elő, hogy kivisz minket, vár egy órát (hiszen a pusztában nem könnyű taxit fogni), visszahoz minket, és az egészért fizessünk 20 Lv-t. Erre otthagytuk. (Ekkor kezdtem nagyon élvezni a dolgot, Ali pedig csak nézett, hogy mi lesz ebből.) Erre utánunk jött és kivitt 8-ért. Az egész procedura kb. negyed órát vett igénybe, így pont kiértünk, mire kinyitott a Kőerdő. Amúgy a taxis megvárta, amíg körbenéztünk, és vissza is vitt 8 Lv-ért.
Pobiti kamani, a Kőerdő
A Kőerdő egy egyedülálló természeti jelenség, semmi hasonlóval a világon. Az a rész, ahol voltunk és a képeken láthattok, a központi csoport, ezt hívják Kőerdőnek. Ezen kívül 15 másik csoport található a környéken, úgy 50 km2-i területen, de a középső a legnagyobb (800 m hosszú) és csak ez látogatható.
A világ minden tájáről érkeztek geológusok, hogy megfejtsék a Kőerdő keletkezésének titkát, de mindmáig csak találgatnak.
A legnépszerűbb elmélet szerint 50 millió évvel ezelőtt a Lutesc tenger borította ezt a vidéket és idővel három réteg alakult ki a tengerfenéken. A legalsó réteg szürke
és sárga tengeri üledékből keletkezett, felette egy vastag homokkvarc réteg gyűlt össze, legfelül pedig egy mészkőréteg alakult ki. Az idő múltával a víz eltűnt és a légköri viszonyok mellet a felső réteg elkezdet erodálódni. Az esővíz mészkővel telítődve a homokba szivárgott, ami erősen megkötött és alulról növekedve hatalmas kőoszlopokat formált, mint a cseppkövek a barlangokban. A többi homokot pedig lassan elfújta a szél.
Nagyon érdekes, hogy ezek az oszlopok mind üregesek. Egy másik elmélet szerint a trópusi mangrove fákhoz hasonló hatalmas fák nőttek itt valaha. A kőoszlopok ezek törzse körül alakult ki, majd miután a fák elrohadtak, az oszlopok üregesek maradtak.
Egy következő teória szerint hatalmas sziklák voltak errefelé, de az erózió miatt csak a legerősebb részeik maradhattak meg, kőoszlopok formájában. Más elképzelések szerint az oszlopok valójában korallformációk, melyek a Lutesc tengerben éltek az akkori trópusi éghajlaton.
A legutóbbi elmélet azt feltételezi, hogy a tengerfenékről metángáz tört ki és ahogy szállt felfelé, az elpusztított mikroorganizmusok a környező homokhoz tapadtak és megszilárdultak. Így az oszlopok alulról felfelé növekedtek és az üreg ott keletkezett, ahol a gáz volt.
Sok legenda szól a Kőerdő keletkezéséről, ami nem is csoda, hiszen a kövek között sétálva az ember úgy érzi, hogy az idő megállt
sok-sok évvel ezelőtt és most oda csöppentünk vissza.
Egyesek szerint a Kőerdő egy hatalmas energiaforrás, ezért azt tanácsolják, hogy mezítláb sétáljunk, érintsük meg és öleljük meg az oszlopokat, hogy feltöltődjünk pozitív energiával.
Az egyetlen emberkéz alkotta dolog Kőerdőben egy kőből kirakott kör, középen három kisebb oszloppal, ezt tartják az energiaforrás legerősebb pontjának.
Advertisement
Tot: 0.134s; Tpl: 0.012s; cc: 10; qc: 66; dbt: 0.0638s; 1; m:domysql w:travelblog (10.17.0.13); sld: 1;
; mem: 1.2mb