Columbia & Ecuador - Tizenhatodik és tizenhetedik nap - Utazás haza

---

Ha ezt olvasod, akkor az azt jelenti, hogy haza is értünk, mert az utolsó pár napot az Isztambul-Budapest járaton írom éppen…



Reggel időben megjött a taxi értünk, bár az utunk nem volt egyszerű, mivel itt kétféle sofőrrel utaztunk eddig, vagy agresszív és tolja neki, dudál, előz vagy a szarul vezető bizonytalan típus, hát ennek sikerült a kettőt ötvöznie, szarul vezetett, de legalább mindezt gyorsan és agresszíven tette. Ja, ráadásul az a típus amelyik úgy beszél a mellette ülővel, márpedig ez végig beszélte az utat az anyós ülésen utazó ismerőseivel, hogy amikor beszél, még rá is néz. Inkább aludtunk is, mert éreztük, hogy nincsen ráhatásunk, hogy élve kiérjünk a reptérre. Legalább korán kiértünk. Végül élve.



Jött a következő izgalom a csomagok feladása. Harmadiknak álltunk a sorban, az előttünk lévő, helyi nénit és távol-keleti fiatal srácot is elküldték átpakolni a csomagjukat, mert túlsúlyos volt. Na így jöttünk mi. Felteszem a szalagra az elsőt, ami a saját hátizsákom volt és 23,6 kg. Na baszki. Kicsit segítettem a kezemmel, mert megfogtam az egyik madzagot észrevétlenül, így lement 23 alá. Árment. Aztán a másik két nagy mindkettő 22,9-el simán átment… az enyémbe reggel még bekerült a piperém, de nem gondoltam, hogy ennyit nyom egy fogkrém meg egy szappan… Na mindegy is, ez is megvolt.



Maradt a kézi poggyász ellenőrzés. Annyi kézi poggyászunk és olyan méretűek voltak, hogy úgy néztünk ki, mintha még csak most mennénk a csomag feladásra.

De azzal sem volt gond, ez senkit nem érdekelt. És ebből volt összesen 3, minden átszállásnál, levetkőzni, átmenni, felcuccolni.



A bogotai átszállás 5 órájába belecsúszott egy beszélgetés egy floridai fickóval akinek mint kiderült bolíviai felesége van. A vicces az volt, olyan csúnyán beszélt angolul, amihez a kifinomult fülem nem volt hozzászokva, így amikor megszólított, akkor en kétszer elmondtam, hogy legyen szíves angolul beszéljen, mert nem értem, mire ő kétszer válaszolta, hogy bizony ő angolul beszél. 😊

Aztán végül tudtunk egy fél órát beszélgetni, aminek a végén akkor éreztem, hogy bizony nem leszünk facebook barátok, amikor azt mondta, hogy “Orban is a great man” amire csak annyit mondtam, hogy “i think no”.



Aztán a Bogota-Isztambul 13 órás úton, minden utazó rémálma vált valóra, amikor közvetlenül mögöttem egy csecsemővel ült az anyukája, aki az első pillanattól üvöltött (a csecsemő), ráadásul olyan frekvencián, amit a z AirPods Pro továbbfejlesztett aktív zajszűrője sem tudott kiszűrni. Hát gondoltam ez így nagyon hosszú lesz, de szerencsére olyan járat volt, aminek volt egy köztes megállója Panamában, ami 1 óra út volt csak Bogotától és ott lecserélődött a fele gép, hálistennek a csecsemőékkel együtt. Utána már eseménytelen, sima utunk volt hazáig. Legalábbis remélem, hogy ez a vége, mert éppen a leszálláshoz készülünk már Budapesten.



Köszönöm, hogy lélekben velem utaztatok ezen a cseppet sem unalmas kalandon!

---