Columbia & Ecuador - Hetedik nap - Megpihenésnek indult, de kaland lett a vége


Advertisement
Colombia's flag
South America » Colombia
February 26th 2023
Published: February 27th 2023
Edit Blog Post

Nyugisan indult a nap, nem keltünk nagyon korán most, de későn se, olyan 6 körül.

Összeszedtük magunkat, aztán elindult be Mocoaba reggelizni és a piacra kicsit bevásárolni gyümölcsöket, zöldséget.



Egy juice bárban kezdtünk, ahol isteni friss gyümölcs shakeet ittunk, de miután ezt kevésnek éreztük, tovább indultunk keresni egy rántottát. A főtértől nem messze már messziről láttuk, hogy ég a tűz az út szélén és valamit sütnek rajta. Egyből tudtuk h ez lesz a mi helyünk és nem is csalódtunk a rántottájukban.



Gyorsan bevásároltunk a piacon, mindenféle gyümölcsöt és jöttünk is haza. 10 körül már itthon is voltunk. Azt gondoltuk, hogy a délutánt majd ma is pihenéssel, egy függőágyban töltjük, de végül nem így lett…



Kitaláltuk, hogy menjünk le a folyóhoz, amihez a lejárat párszáz méterre van tőlünk és ott pihenjünk le. Vittünk is magunkkal függőágyat és fürdőgatyát is, ki tudja…



Na, de innentől kezdett izgalmas lenni a nap, mert amikor leértünk a folyóhoz, volt rajta egy függőhíd, amin át is mentünk, a túloldalán pedig jelzett egy vízesést egy tábla. Már a neve is sokat mondó, bár ezt először viccesnek gondoltuk.

Fin Del Mundo a neve, ami világvégét jelent spanyolul…



Elindultunk megkeresni. Ahogy haladtunk, egyre meredekebben mentünk felfelé. Ja azt még kihagytam, hogy hosszú nadrágban és felsőben indultunk neki délben, kb 40 fokban, hiszen a dzsungelbe megyünk és oda így javasolt menni.



Egy idő után Kristóf megnézte, hogy kb félúton lehetünk még csak, ezért ő inkább visszafordul, mert még mindig nem volt jól és nem volt jó erőben.

Én kicsit vaciláltam, de végül úgy döntöttem, hogy ha már eljöttem félútig, akkor már végig megyek. Nem spoilerezek sokat, ha azt mondom, hogy az a fél út a gyakorlatban ötöd út volt végül…



Egyszerre volt csodálatos és borzasztó nehéz. Meredek volt, nagyon meleg, magas páratartalom és a vizem is gyorsan fogyott.



Már legalább 2 órája mentem föl és fogalmam sem volt, hogy mennyi van még hátra, amikor jött szembe egy szemmel láthatóan külföldi nő, akiben bíztam , hogy tud angolul. Meg is kérdeztem, hogy mennyi van még hátra, amire azt mondta, hogy 15 perc, aminél csak reméltem, hogy a szó végi “n”-t nem csak hallucináltam és még 50 perc az út… Nagyon szarul nézhettem ki, mert mondta, hogy menjek lassan, ne siessek és nemsokára lesz egy pihenő, ott álljak meg és igyak vizet. Nem akartam mondani, hogy eddig sem siettem és ha ettől lassabban mennék, akkor már visszafelé tartanék és így is ennyire vagyok megviselt…



Na de mindegy is, megálltam, ittam vizet, ettem is, aztán indultam tovább, szerencsére már lefelé, amiből azt gondoltam, hogy már közel lehetek. Pár perc múlva már hallottam is a vízesést aminek nagyon megörültem és már alig vártam, hogy csobbanjak egy nagyot.



De, amint odaértem és már láttam is a fürdőző embereket, elém állt egy ember és kérdezte hol a karszalagom? Mondom mim?? Hát kellett volna karszalagot vennem és lent regisztrálnom az irodában, induláskor. Nem is láttam irodát és nem találkoztam senkivel, pedig átjöttem két kapun is, ahol control volt kiírva, de egyiknél sem volt senki. Hát gondoltam, ha innen visszaküld, akkor egy kolumbiai börtönben fogok megdögleni, ő meg itt. Szerencsére pont lehetett nála is karszalagot venni, így mindketten megúsztuk. Ott pont jött egy kaliforniai lány akinek spanyol pasija volt és segített fordítani, mert természetesen a fenti párbeszéd két nyelven zajlott és kézjelekkel.

Megvettem a belépőt, a lány meg mondta, hogy menjek velük, de siessünk ,mert nem sok időnk van a zárásig. Nem tudtam minek a zárásáig, de utolsó erőmmel siettem mögöttük.

Pár perc múlva megérkeztünk egy nagyobb öbölhöz, ahol sokan fürödtek, itt a lány elköszönt és mondta, hogy én viszont menjek tovább a piros nyilakat követve a végéig.

Így is tettem, de menet közben nem győztem fotózni, videózni, olyan helyeken mentem keresztül, sziklákon, hidakon..



Aztán elértem végre a világ végére. Ott úgy lehetett lenézni, mivel ez a vízesés teteje volt, hogy egy heveder mellényt kellett felvenni, ami ki volt kötve a sziklához és így lehetett kikúszni es lenézni a szélén. Megérte végigküzdeni idáig magam.



Utána átöltöztem fürdősbe és fürödtek egy jót, beültem egy kisebb vízesés alá is. Imádtam.



Lassan fogytak az emberek én meg eldöntöttem, hogy rapézok egyet itt. Ki is néztem egy sziklát, de amikor indultam volna fel, a bizti őr szólt, hogy indulja visszafelé, mert zárnak. Körbenéztem és már csak én voltam és az őr aki rám várt. Így hát elndultam vissza.



Hazafelé volt meg egy izgalmas szitu, amikor annál az ellenőrző kapunàl, ahol felfelé senki nem volt, most lefelé álltak őrök és kérdezték a nevemet, mert volt egy névlistájuk a fent lévő emberekről, amiről ki akart húzni engem is, hogy elhagytam a területet. Szerencsére kicsit beszélt angolul, így könnyebben tudtam elmagyarázni, hogy engem bizony azon a listán nem fog megtalálni. Kérdezte, hogy akkor hogyan mentem fel? Mondom, felsétáltam, mert itt nem volt senki és nem láttam, hogy hol kellett volna regisztrálnom és jegyet vennem… Végül felírta a nevem kézzel a listára és kihúzta…



Hazaérve egy hideg zuhannyal és egy 6 tojásos rántottával zártam a napot. Na meg ennek a napnak a megírásával…

Összességében elmondhatom, hogy ma jártam a világ végén és vissza is jöttem onnan.


Additional photos below
Photos: 14, Displayed: 14


Advertisement



Tot: 0.061s; Tpl: 0.011s; cc: 5; qc: 45; dbt: 0.0368s; 1; m:domysql w:travelblog (10.17.0.13); sld: 1; ; mem: 1.1mb