Vipasszana Elvonulas kisnyalkan 2009

---

Vipasszana Elvonulas Kisnyalkan 2009 (honlap: www.immmt.5mp.eu)

Július 3-7: Freestyle szakasz

Életem első olyan elvonulása volt ez, melyet részben (vagy nagyrészben) én szerveztem, és igencsak nem tudtam, hogy fog működni. Az alapvető elképzelés az volt, hogy 2.-án megérkezik Laurino, és az IMMT tábor forgatagát, zizegését 3.-án átveszi a vipasszana meditáció "Nemes Csendje", egy 5 napos "freestyle" azaz szabad fogású elvonulás keretein belül. Ez azt jelenti, hogy 5 napon keresztül a résztvevők akkor kelnek, fekszenek, esznek, meditálnak, sétálgatnak, kirándulnak, amikor kedvük tartja, (ezért freestyle) azzal az egy kitétellel, hogy tartják az ázsiai elvonulások fő jellegzetességét, a Nemes Csendet, mely azt jelenti, hogy nincs beszéd, szemkontaktus, jelzés, olvasás, írás, mobilok kikapcs., laptopok otthonhagy. Ez a teljes ingerszegénység az ott töltött napokat a befelé figyelés és a teljes pihenés melegágyává változtatja. A freestyle-ba az is belefoglaltatik, hogy mindenki akkor érkezik, és akkor távozik, amikor szeretne. Főleg feszített munkarendű, életmódú, zaklatott embereknek szántuk ezt az időszakot, és olyanoknak, akik a 10 napos elvonulás gondolatával játszanak, de előbb kipróbálnák magukat egy rövidebben, vagy olyanoknak, akik már voltak hosszabbakon, és frissiteni szeretnék meditációs praxisukat nyugodt körülmények között.

Laurino, az elvonulás felelős vezetője olasz úriember, és egy igazi non-konformista freak. Régebbi bejegyzéseimből bőséges adoma, történet szól róla, hiszen vele végzem a tanárképzésemet Indiában és Thaiföldön, a Lahu village-ben, ahol volt már szerencsénk rövidebb, pár napos elvonulásokat összerakni együtt a Lahu falu fölötti kis elhagyatott kolostorban, erröl Gabi is tudna mesélni, hogy milyen az amikor elvállal az ember egy vízhordó szolgálatot, majd rájön hogy melléfogott, lévén hogy a 2 résztvevő gyorsabban fogyasztja a vizet mint ahogyan azt az ember fel tudja transzportálni a hegyre (Laurino, alias Freaco napi 7 liter vizet fogyaszt). Szerencsére ilyesfajta problámánk nem akadt Kisnyalkán, az infrastruktúra szervezett volt. Laurinoban erősen él a thai dzsungelekben töltött elvonulós éveinek nosztalgiája, és ragaszkodott ahoz, hogy Kisnyalkán sátorban aludjon, a fák alatt, és az esti beszélgetésen többször használta a „Kisnyalka körüli dzsungel” kifejezést. Megbeszéltük tehát a freestyle elvonulás napirendjét, hogy az étkezések jó tág intervallumban azaz egész nap elérhetők legyenek a résztvevők számára, a kullancskiszedő csipeszt publikus helyre helyeztük, a szolgálókra vonatkozó szabályokat megbeszéltük (azaz hogy Gabi, Zsolt és én, akik a főzést, gongozást, takarítást végeztük az 5 nap alatt, csak a főépülettől távol eső földház környékén beszélgethetünk és hogy készítsünk Freaconak 2 kemény tojást minden nap ebédre). Ezután jött egy jó kis közös tréning a meditációs teremben, ahol az 5 résztvevő és a szolgák egy bevezető tréninget kaptak a vipasszana meditációból. Akit ennek a részletei érdekelnek, a www.immmt.5mp.eu honlapra „elmélet”, „ülő meditáció” és „járó meditáció” címekkel elhelyeztem némi anyagot Asokananda könyvéből, magyarul. Megbeszéltük továbbá, hogy minden este f8 kor gong jelzés után gyülekezünk a teremben egy metta meditációra, mely az „Om Mani Padme Hum” mantra éneklésével, önvizsgálattal, és a szeretet kultiválásával jár. Ezután elindult a freestyle.

Nehéz leírni, hogy milyen egy ember belülről egy ilyesfajta elvonuláson. Mert általában mindig van miről beszélni, mindig van mit mozogni, csinálni, gondolkodni. Amikor egyedül, külső ingerektől elvágva, némasági fogadalommal él az ember, sokkal hangosabban, harsányan szembesül minden agyi működésével, koncentrációs hiányával, és ha még meditál is hozzá, tudatalattija mocskával. Én mint szolgáló (aki beszélhetett) néztem végig ezt a pár napot, úgy hogy 2 teljesen más világ között mozogtam: a külvilág félrebeszélgetős poénkodós zaja igen jó kontrasztot jelentett a meditációs területre való belépéssel. Egy teljesen lelassult, elmélyült hangulat él ilyenkor a házban, és a lakóin, a léptek kimértek, lassúak, megfontoltak, a mozdulatoknak mindig van eleje, vége és értelme, nincs megtorpanás, megfordulás, melléfogás. A külvilágból jövő óhatatlanul is lelassítja mozgását, és ahogy a csend eluralkodik rajta is, azt lehet érezni hogy valmailyen nemes és nagyszerű dologban vesz részt, és automatikusan elkezd jobban főzni, egy kis csokor mezei virág kerül az asztalra, más szemmel, gondosabban válogatja akerből a paradicsomokat, amiket feltálal az elvonulóknak. Nekem a szolgálat ilyesfajta érzéseket indított meg, melyeket leginkább akkor éreztem kontrasztosnak, amikor betévedtem Nyalka faluba beszerezni némi ételt, és betoppantam a kocsmába cigarettáért. Akkor jutott eszembe, hogy dél indiai szoknyában (ez a férfiak ottani viselete, a lungi) vagyok és narancssárga krokban. Nem is tudták nagyon hova tenni a dolgot, a jó Nyalkaiak máig emlegetik a „jelenést”!

A freestylerek kitartóan csendesedtek, nagy meglepetésemre gyakorolták az ülő és járó vipassanát, az esti metta meditáción töretlen volt a jelenlét, sőt az utólsó nap (julius 7.-én) még azt is bevállalták, hogy a hosszú elvonulásra készülve, lévén hogy aznap már délután 4 körül csendtörés volt, hogy gongra felkeljen mindenki 4-kor, és a hosszú meditáció szokásrendje szerint felajánlásos imával kezdjék a napot. Úgy érzem mindenki igen jól profitált ebből a kis freestyle ból, és terveink szerint a jövő évi IMMT tábor után is szervezünk egy ilyet. Sok boldogság, lassú, megfontolt szavak, mosolygós arcok jellemezték a 8.-ai arcokat, akik a napot még beszélgetésel, pihenéssel, a majorság körüli mászkálással, eszegetéssel töltötték. Ezután hazament mindenki, és a következő turnus érkezett, a hosszú elvonulásra.

Július 8.-21 Hosszú elvonulás.

A hosszú elvonulás annyiban más, mint a freestyle, hogy ez a mi nagy thaimasszázs tanítónk, Asokananda által szervezett híres „dzsungel” elvonulások szokásrendjét követte. Asoka az élete utólsó 10 évében mnden évben szervezett egy 10 fős, sátrakban lakós elvonulást egy Észak Tahiföldi nemzeti parkban, egy forrás mellé, ahol Lahu törzsi emberkék vitték fel sherpaként a hozzávalókat, főzőeszközöket, és 10-20, sőt, nemegyszer 40 napig a társaság reggel 4 től este 10 ig a vipassana meditáció gyakorlásán fáradozott., Nemes Csendben. Ezt a tradíciót kívántuk meghonosítani, továbbvinni Kisnyalkán Laurinoval. A reggeli gong egy közös felajánláshoz hívja arésztvevőket, melyben fogadalmat tesznek a résztvevők az elvonulás 8 szabályát betartani (8 precepts, pl. nem ölök, csak a megfelelő időben étkezem, nem iszom, dohányzom, nem fekszem kényelmes ágyon stb., melyek a www.immmt.5mp.eu honlapon olvashatók). Segítségnek érzem, hogy az ember minden nap megismételheti és tulajdonképpen „felajánlhatja” a lemondásait képező szabályokat, tételesen, minden reggel, mert igy könnyebb azokat betartani. Ezután meditációs gyakorlás következik, majd 6-8 között mindenki szabadon gyakorolhatta a jóga, tai chi, stb. prqaxisát. Ez nem egy szokványos dolog, burmai, vagy ortodox thai elvonulésokon bottal paskolnak meg, ha egyáltalán a lábadat kinyujtoztatod. Asoka azért helyezte be, mert még a régi kalandozásai során azt tapasztalta, hogy a napi jóga és meditációs gyakorlás elengedhetetlen az egészséges élethez, így ezt az elvonulásban is érvényesítette. Reggel 8 körül reggeli egy bő 2 órás intervallumban. Ez azt jelentette, hogy nem feltétlenül kellett 8 kor éhesnek lenie az embernek (bár az ilyen elvonulásokon igencsak megtorpan a metabolizmus, és nem igazán esznek az emberek), és némi szabadságot adott, hogy nem kellett pontosan 8 kor befejezned amit azelött gyakoroltál. Nekem főleg ebből a szabadsgból vonódott le egy markáns tanulság az elvonuláson: tulajdonképpen a szabadságom arra használom, hogy megtervezzem, hogy mit csináljak a következő szabad időmben. Ebből némiképp ilyesztő következtetéseket vontam le magamban, mégpedig azt, hogy soha sem vagyok igazán szabad, és pihenéskor sem pihenek teljesen, lévén hogy az agyam egy része folyton azzal van elfoglalva, hogy mikor mit csináljak majd az elkövetkező időben, hogy osszam be, mikor kezdjem, mikor fejezzem be stb. Ez a zakatolás végigkisért a 12 nap alatt, nagy örömömre, többször jólképzett pszichológusért sírtam fájdalmasan, de hát mikor rájöttem, hogy neki sem mondhatnám el gondjaimat, még a kommunikáció szemkontaktusos formája is tilos, maradt a vipasszana meditáció alapgyakorlata, mely Laurino megvilágításában az elmeműködésben megfigyelhető tendenciáknak sem a haragos eltolását, sem a boldog magunkhozláncolását nem javasolja, hanem a tudatos, és barátságos hangnemű megfigyelését. Ezt is igen nehéz akcióban megvalósítani, amikor az ember megszokott egy katonás fegyelmet az elméjében, hogy a csendben felbukkanó anomáliákat nem tragédiaként élje meg, hanem barátságosan, mint saját lényének egy ugynolan mulandó alapelemeként fogadja el, mint mondjuk a testét. Egy kutyahoz hasonlította az ilyesfajta érzelmeket vagy folyton folyvást felbukkanó anomáliákat Asokananda. Mindig odajön az asztalodhoz, mindig kér csontot, akár szereted, akár nem. Ha viszont elkezdesz neki nem adni csontot... hát egy idő múlva talán meggondolja, hogy van-e még miért az asztalodhoz mennie sovárogva.

Szóval jól feladta nekem a leckét Laurino ezzel a szabadságosdival, az időbeosztással amúgy is hadilábon állok, és eddig a szép rendbentartott ütemtervet gondoltam működtethetőnek, melybe azért az utóbbi évben ré kellett hogy jöjjek hogy nem fér bele sok minden, aminek bele kéne férnie, és talán a legfontosabb dolgok maradtak ki krónikusan... A délelőtt további ülő illetve járó meditációval folytatódott, majd gongra f2 körül ismét egy 2 órás étkező periódus következett, amit az előzőek tükrében inkább úgy mondanék, hogy az „étel az asztalon van”,ezen a puszta tényen kívül semmi sem biztos, semmi sem kötelező. Délután ismét egy gyakorló turnus, majd f7 körül még egy óra jóga következett, majd esti metta meditáció, ugynúgy mint a freestyle-on. Az Om Mani Padme Hum gyakorlat mindennapos volt, csakugy mint a Hsing Hsing Ming felolvasása. Ez egy zen pátriárka verse a megvilágosodásról, melyet Asokananda olvasott fel rendszeresen a dzsungelben. Aki a versre kiváncsi, felraktam a honlapomra a magyar fordításokkal együtt (www.thaimasszazsinfo.5mp.eu). Néha az Om Namo Amitabhaya énekkel merítettünk egy kis lelket magunkba, az utólsó nap pedig az „Om Tryambakam” mantraval, azaz a Hindu tradício utazások és gyógyszerkeverések alatt énekelt énekével készültünk fel a búcsúra.

21-án este gongszóra az utólsó metta meditációnk jelezte a csendtörést, ahol az egyetlen húsiesen végigszolgáló léböjtöző Zsolt is részt vett az éneken, meditáción is. Gabi az első pár napban segített rendíthetetlenül, Susa pedig az elvonulás végén jött le egy hétvégére főzni, ezúton is nagy köszönet nekik! Laurino a csöndtörés után sugárzó arccal, nagy mosollyal kedveskedett mindenkinek, a résztvevők vagy teljesen transzban, vagy hangot alig kiadva élvezték, hogy végre beszélhetnek, de nem tudnak. 22.-én reggel készült az a kis kép, amit Laurinoról felraktam, az elégedett mosolya ezuttal a kis kenyérszárítódobozából kiemelt száraz-nemespenészes kenyérdarabkának szól, mely a dzsungelnosztalgia miatt nagy becsben tartandó, jobb mint a friss, Zsolt által sütött szárított paradicsomos kenyér. Képzeljétek el, milyen ember lehet az, aki egy kis penészes kenyérre így tud mosolyogni.... Kicsit kitakarítottuk a helyet, összepakoltuk Atis kocsiját szokás szerint dugig, majd elindultunk felrakni Laurinot egy repülőre Bécsbe. Siettünk, mert még nem kevés dolgunk volt aznak, pl. Somlóvecse meglátogatása, a Somlóhegy megászása Tiborral, esetleg némi Juhfark ízlelgetése a sok nélkülözés után... de hát ez egy másik blogbejegyzésre tartozik....

---

Photos

Zsolt, szakacsok gyonygye
Gyorsan megragadtam az atigazolasi ablak adta lehetosegeket, es leszerzodtattem minden tovabbi elvonulasra a jatekost.

Laurino mosolya
A kis kenyeres dobozkabol elobukkano falatok nagy mosolyra fakasztottak Laurinot az utolso nap.