Az olimpia jegyében

Igazi sportemberekké váltunk az utóbbi 2 hétben (de főleg az elmúlt 2 napban), ugyanis az első 2 hét kulináris élvezetei után rájöttünk, hogy bizony jó lesz egy picit mozogni, hogy has- (és csípő-) körfogatunk növekedését megállítsuk...

Ennek érdekében ráállítottunk pár hallgatót, hogy keressenek nekünk valami sportolási lehetőséget. Kerestek és találtak: egy közeli sportlétesítményben volt alkalmunk tollasozni, de sajnos csak egy alkalommal, mivel a következő héttől kezdve egészen augusztusig az épületet kibérelték az olimpiára készülő sportolóknak... Pech.

Újra a hallgatókhoz fordultunk segítségért. Ekkor kiderült, hogy a Zeneakadémia épületében is van egy tornaterem, ami nem túl nagy (egy tollaslabda pálya azért ráfér) és délutánonként zsúfolt, de déltájban kiválóan alkalmas egy kis sportolásra. Kaptunk kölcsön ütőt, és ma délben az egyik, általunk csak "Broken"-nek (="törött", ugyanis amikor megismerkedtünk vele, épp el volt törve a karja) nevezett fiúval és annak barátnőjével játszottunk. Nagyon jó volt egy kicsit mozogni és jól is ment a játék... Egy idő után azt vettük észre, hogy kezd megtelni a terem "nézőkkel"... A 2 órakor kezdődő tesiórára gyűltek a hallgatók. Egy idő után Broken-ék elmentek és folytattuk a játékot 2 kisportolt kínai fiúval. Éreztük, hogy nem egy síma meccsről van szó, hanem egy kínai-magyar tollaslabda rangadóról, ahol meg kell mutatnunk, mit tudunk mi, magyarok. Hát, mit mondjak... Csúnyán megvertük őket. :)

Még a legelső pekingi napon ismertük meg Pan-t, Song egyik ismerősét. Pan 25 éves, nagyon szereti a zenét, de a szülei nem engedték hogy a Zeneakadémiára jelentkezzen, így fizikus lett belőle, most épp PhD-zik. Ennek ellenére szereti és amatőr módon műveli is a zenét (egy kis kórust vezet). Nagyon kedves és segítőkész fiú, aki 6 éves korától kezdve tanult ping-pongozni és elég magas szintre jutott ebben a sportban. Mikor meghallotta, hogy nemcsak hogy hallottunk már a ping-pongról, hanem még játszani is szoktuk, felcsillant a szeme és közölte velünk, hogy ha akarunk, majd elmehetünk együtt játszani. Erre természetesen nekünk is felcsillant a szemünk, így elmentünk játszani.

A helyszín egy hatalmas tornaterem Pan egyetemének egyik épületében, ahol kb 12 asztalon tanulnak a gyerekek ping-pongozni (mint megtudtuk, ez a sport nagyon népszerű Kínában - rengetegen tanulnak játszani... Meg is van az eredménye: a kínai ping-pong játékosok a legjobbak a világon!), ebből az egyik asztal a mienk. Pan először csak figyelte a játékunkat, majd elkezdett minket tanítani: ne így fogd az ütőt, hanem úgy, mozogj többet, rogyaszd be a lábad, dőlj előrébb, könyök lent, csukló merev, stb. Az általam (Zs) fantasztikusnak vélt, battai betonasztalon kifejlesztett technikámról kiderült, hogy nem elég erőteljes, kicsit lassú és egyszerűen nem elég hatékony. Így hát elkezdtünk tanulni mesterünktől. A számomra legnehezebb az ugráló mozgás megtanulása, amivel az érkező labdához megfelelő pozícióba lehet kerülni... Eleinte nem értettem, hogy minek kell ugrálni, amikor csak ki kell nyújtanom (vagy magam elé kell húznom) a karomat és elérem a labdát, de mikor Pan-nal játszottunk, az ő ütései olyan erősek voltak, hogy rájöttem, tényleg érdemes ugrálni.

Új technikánkat egy kínai mesterember által készített egyéni ping-pong ütő is segíti, nagyon jól tapad rajta a labda, élmény vele csavargatni... (Bár ez a lecke csak az ugrálós-jó kéztartásos órák után következik majd!)

Pan azon kívül, hogy ping-pongozni tanít minket, megpróbál bevezetni minket a kínai nyelv rejtelmeibe is. Cserébe Zoli meghívta a XX. századi zene kurzusra és karvezetést is tanít neki...

Holnap kipihenjük az egész heti mozgást egy masszázzsal, nevezetesen "vak ember masszázzsal", ami nem tudom, vajon azt jelenti-e, hogy egy vak ember fog minket masszírozni, ami elég érdekes lenne, vagy ez csak egy fantázianév. Holnap kiderül... :)

---

---