Újabb bonyodalmak az étkezés körül

Most, hogy harmadik hete vagyunk itt, szép lassan kialakulóban van egyfajta napi rutin. Hasonló "szertartások" nap mint nap: felkelünk, teázunk (cukor és egyebek nélkül), végezzük a dolgunkat, majd dél körül enni indulunk. Eddig ezzel sem volt túl sok gondunk, mert az iskola éttermének étlapját már ismertük annyira, hogy jó fogásokat tudjunk kérni. De a minap tragédia történt: bezárt az étterem. Persze ez előzőleg nem volt sehol kiírva, nem is tudott róla senki, egyszerűen kedvenc helyünk csendesen kimúlt.

Több napja így zarándokutunkat járjuk, hogy ráleljünk az igazira. A veszteség szembetűnő: üveges tekintettel járkálunk a környező utcákon és délben, valamint este elkeseredett kísérleteket teszünk, hogy találjunk egy olyan helyet, ahol 1. van angol nyelvű étlap (- ilyet még eddig nem találtunk) 2. legyenek fényképek az étlapon (- ebből a típusból kicsit több van) 3. finom legyen a kihozott táplálék (nem mellékes!) 4. kedvesek legyenek a pincérek, de: 5. legfőképpen találékonyak legyenek, amikor rendelünk.

Kétségkívül, nem egyszerű az ő helyzetük sem. Adva van két fura fejű arc, akik hosszan tanakodnak a bejáratnál, hogy belépjenek-e, majd egy egzotikus nyelven (ez az angol) kérdéseket tesznek föl. Egy idő után kínaira váltanak, ami természetesen még reménytelenebb próbálkozás. Végül egy activity-show veszi kezdetét, ahol az idegenek gyermekkorukból felidézett hangokat adnak ki magukból, a különböző állatok tipikus hangjait bocsátván ki magukból. Ezt sem értik. Ekkor a fura hajszínű (kábé szőkés-barnás-vöröses) még egzotikusabb nyelven szól hozzájuk (ez a magyar), felismerve a helyzet reménytelenségét...

Legutóbbi friss kalandjaink:
pekingi kacsa (nagyon fincsi!) után desszertként a pincérnő ajánlotta pudingot kaptunk. Csakhogy a pudingnak kinéző külső sárgaborsófőzeléket rejtett...

Másik helyen csak kínai karakterek az étlapon, így találomra ráböktünk háromra. Eredmény: hideg, paradicsommártásban úszó hal; mangó-shake, főtt gombócok... Tökéletes ebéd!

A legviccesebb ma történt. (Habár ott egyáltalán nem volt olyan vicces. Visszagondolva, még most sem az.) Végre képek az ételekről! Hmm, micsoda fincsi halacska! Salátát is kértünk hozzá. Sajnos kérdésünk is volt: bátorkodtunk az iránt érdeklődni, hogy miért van két teljesen más ár a hal alatt. Itt filmszakadás a pincéreknél, akik egyre csak gyűltek asztalunk körül. Elvileg mindig hoztak egy másikat, aki képes velünk kommunikálni, azonban egy sem volt képes rá. Ők viszont gyűltek-gyűldögéltek, ráadásul üvegablak volt mellettünk, így az utcáról is mosolygó arcok fogadták riadt tekintetünket. A mosoly, meg a kínos vigyor, ami a leggázabb az egészben. Mikor az ember már bejáratott valamit, megszokta a dolgokat - és őt nem szokják meg. Újra idegen arcok, de ugyanazzal a vigyor-mosollyal...
Mikor már azt hittük, a félóra magyarázás ebédet szül, biztonságban éreztük magunkat. De ekkor maga a hal jött oda hozzánk, hogy tényleg őt akarjuk-e fölfalni. Hal Úr a pincérnő kezében lévő neylonszatyorból tátogott ránk (Nagy ho-ho-ho fíling), míg a zacsi gazdája teljesen biztos akart lenni szándékaink felől, így Őt is elhozta magával. A demonstráció tökéletesen sikerült, amit a "dui" (igen) szóval adtunk tudtára.
Nekik ez sem volt elég. Maga a szakács látogatott meg bennünket, ezúttal az étlapra böködve és kínaiul beszélve. Válasz: dui dui dui dui dui dui dui dui dui dui.
Ezután két húsos-krumplis cuccot akart a pincércsaj az asztalunkra helyezni, de ezt már heves tiltakozással utasítottuk el. A személyzet részéről ez már lagymatag próbálkozás volt, hamar lesöpörtük érveiket.
Így a hal tért vissza hozzánk, csak kissé átalakult a sminkje...

A végén az ár szinte a duplájára jött ki, valamiért beszorozták 1,6-tal az étlapon található összeget. Kértem, magyarázzák el, miért, erre a figura 5 percig kínaiul magyarázott, majd jegyzetfüzetet adtam a kezébe, hátha latin betűkkel leírja, s akkor már megtaláljuk a szótárban, de e helyett végül két oldalt telerótt kínai írásjelekkel és számokkal. Valószínűleg nem rakta össze, hogyha nem értjük azt, amit beszél, akkor nem segít, ha leírja ugyanazon a nyelven ugyanazt...

Aki nem hiszi, járjon utána (a jegyzetfüzetemben).

---

---